Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek pénteken elmondta: a Balaton jege sok helyen megfelelő vastagságú és állapotú, de akad, ahol még vékony - többek között a rianások, torlódások, meleg vizes források mentén -, ezért aki teheti, használja az önkormányzatok és civil szervezetek által kijelölt ingyenes jégpályákat.
A vízirendészet rendőrei ettől függetlenül fokozott ellenőrzést tartanak hétvégén is, kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy a tó jegére merészkedők betartsák a szabályokat saját maguk érdekében.
Megjegyezte: eddig - a két Hummer terepjáró sofőrjétől eltekintve - senki ellen nem tettek szabálysértési feljelentést a jégen tartózkodás szabályainak megsértése miatt. A két terepjáró alatt hétfőn este szakadt be a jég a balatonakarattyai strandnál.
A bizonytalan jégvastagságra példaként említette, hogy a Siófok előtti, látszólag egyenletes, már régebben beállt jégborításról is bebizonyosodott az elmúlt napokban mért próbafúrások során, hogy 6-tól 19 centiméterig változik. Balatonföldváron, ahol az egyik legnagyobb jeges programra készültek a hétvégén, a péntek reggeli terepszemlén derült ki, hogy tömegrendezvény megtartására alkalmatlan a jégminőség, ami miatt egyelőre elhalasztották a jégkarnevált - tette hozzá.