Új duettlemezzel lepte meg magát 85. születésnapjára Tony Bennett, az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb amerikai énekese, több mint száz megjelentetett albummal és 50 millió eladott koronggal a háta mögött. A pályáját még az ötvenes években kezdő, mára tizenöt Grammy-díjjal büszkélkedő előadó friss albumán hallható a júliusban elhunyt Amy Winehouse utolsó felvétele. A videót már megmutattuk, most dobunk hozzá még pár adalékot.
A Tony Bennett: Duets II című lemez hétfőn jelent meg, az amerikai énekes rajta további világsztárok társaságában énekelte fel klasszikus slágereit. Partnerei között Amy-n kívül ott volt Lady Gaga (aki még üzent is neki), Michael Bublé, Aretha Franklin, Sheryl Crow, Willie Nelson, Norah Jones, Andrea Bocelli, Alejandro Sanz és Mariah Carey is - tájékoztatta a Sony Music Hungary kedden az MTI-t.
Amy Winehouse és Tony Bennett a legendás londoni Abbey Road Studios-ban március 23-án rögzítette közös felvételét, a Body and Soul című dalt, egy 1930-ban írt popklasszikust. Ez az utolsó szám, amelyet a 27 évesen elhunyt Winehouse július 23-i halála előtt rögzített. "Nagyon jól éreztük magunkat a stúdióban, és Amy boldog volt amiatt, hogy aznap milyen jól sikerült énekelnie. Szerintem egyszerűen briliáns volt, és ez a felvétel tökéletesen örökítette meg egyedi művészetének lényegét. Ritka nagy tehetség volt" - idézte fel Tony Bennett. A dalból és a hozzá készült klipből származó bevételeket az énekesnő családja által alapított Amy Winehouse Foundation kapja, amely különböző, gyerekekhez kapcsolódó ügyeket fog támogatni.
Bennett új lemezének felvételeit az év elején Los Angelesben kezdte, tavasszal New Yorkban, Nashville-ben és Olaszországban folytatta. A Duets II, amelynek producere Phil Ramone volt, a Tony Bennett Duets: An American Classic című kiadványt követi, amely 2006-ban három Grammy-díjat nyert és Bennett legtöbb példányban eladott lemeze lett. A Duets II amerikai és európai munkálatait az Oscar-díjas Dion Beebe (Chicago, Egy gésa emlékiratai, Collateral - A halál záloga) vette filmre, és az új CD mellett jelent meg DVD-n, mintegy dokumentációs kiadványként. Bennett vasárnap a Metropolitan Operában adott koncertet, vendégként Aretha Franklin, Alejandro Sanz és Elton John is színpadra lépett.