Szávay Ágnes már a legjobb nyolc között

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szávay Ánes a legjobb tizenhat között két szettben, 7:5, 7:5-re legyőzte a francia Marion Bartolit, így bejutott az 1,34 millió dollár összdíjazású berlini női tenisztorna negyeddöntőjébe.


Szávay Ágnes meccse szoros volt
© AP
Szávay Ágnesnek újra két szettre volt szüksége a továbbjutáshoz, igaz ezúttal kicsit jobban megizzadt, mint tegnap. Sőt! Az első szettben a nyolcadikként kiemelt Bartolival fej-fej mellett haladtak, a végjátékban azonban a magyar lány bizonyult jobbnak, és 7:5-tel bezsebelte az első szettet.

A másodikban jól kezdett a francia teniszező, és egy adogatás megszerzésével 4:2-re vezetést is szerzett, de Szávay ezt kiegyenlítette, és végig szoros maradt a küzdelem. 5:5-nél nagy nehezen, de újra elvette Bartoli adogatását, és innentől nem hibázott.

Az utolsó játszmát a magyar teniszező sikeresen hozta, így 2 óra négy percnyi játék után bejutott a berlini torna negyeddöntőjébe. A világelső Justine Henin és a harmadikként kiemelt Szvetlana Kuznyecova már korábban búcsúztak a német fővárostól.

1,34 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁSÚ NŐI TENISZTORNA, BERLIN
3. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ)
Szávay Ágnes (magyar, 10.) - Marion Bartoli (francia, 8.) 7:5, 7:5