Mécs László, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda és Kollár Lajos az alaptáborban, 5690 méteren |
A táborlánc-építés szinte rekordsebességgel befejeződött, hiszen az Erőss Zsolt, Mécs László, Kollár Lajos és Sterczer Hilda nevével fémjelzett magyar csapat május elsején érte el az 5690 méter magasan fekvő Makalu-alaptábort, a hegy dél-nyugati gerincénél el egy kis gleccservégződés alatt. Bár voltak kisebb gondjaik a szállítással - többek között eltűnt egy magashegyi bakancs -, a magyar alpinisták nem sokat pihentek, és május ötödikére már az első tábort is felhúzták 6200 méteren.
Ezt a második tábor követte, majd a harmadik, amit 7400 méter magasan állítottak fel a Makalu-nyergen, és minden jel szerint ez lesz az utolsó kiépített tábor, azaz innen indul majd a csúcstámadás. "Az expedíció utolsó tábora, a III.-as már áll a Makalu nyeregben 7400 méteren! Ezzel a Magyar Himalája Expedíciók 2008-as táborlánc építése és a hegymászók akklimatizációs előkészülete lényegében befejeződött!" – jelentette Nepálból május tizedikén Kollár Lajos, az expedíció vezetője lapunknak műholdon keresztül.
Az alaptábor megközelítése hosszadalmas és fárasztó kéthetes gyaloglás volt Tumlingtarból 65 serpa teherhordó társaságában, így meglepő lehet az ezt követő a gyorsaság, ami a vállalkozás 2003 óta tartó történetében rekordidőnek számít. Ez a sietség azonban nem véletlen, hiszen az alaptábor a megszokottnál magasabban, az élettani határnál 5-600 méterrel feljebb van kijelölve.
Ez indokolja a sietősebb mozgást, a szervezet regenerálódása ugyanis ezekben a magasságokban nagyon lassú. Egyelőre mindenki egészségesen visszatért az alaptáborba, így már csak a megnyugtató időjárás-előrejelzésre várnak a műholdas kapcsolaton keresztül, és pozitív hírek esetén elindulhat a technikailag nehéznek számító Makalu csúcstámadása.