Dick Advocaat magányos kupaábrándjai © AP |
Idén mindkét csapat európai sztárklubokat búcsúztatott a Kupától, a fináléban az előny mégis a Rangersnél lehet, mivel a szurkolóknak mindössze 350 kilométert kell utazniuk, ha kedvenceiket élőben szeretnék buzdítani. Nyolcvanezer skót drukker gondolta úgy, hogy ott a helye Manchesterben, ennek viszont nagyjából csak a fele fér el az ötvenezres stadionban. Ma este tehát biztosan kifizetődő manchesteri kocsmárosnak lenni.
A szentpéterváriaknak tízezren szurkolnak majd a helyszínen, feltehető azonban, hogy orosz siker esetén ugyanakkora ünneplést csapnak majd, mint az ellenfél nyolcszor annyi fanatikusa. Az UEFA Kupa győztese két és fél millió eurót kasszírozhat, a vesztes másfelet.
Kezdés 20.45 -kor.