Erislandy Lara (középen). Itt még nem sikerült |
Larának néhány hete mégis sikerült kereket oldania: motorcsónakkal menekült el Mexikóba, majd végül Németországban kötött ki, ahol amúgy több neves kubai ökölvívó is profiként keresi a kenyerét, miután különböző módon dezertált Kubából, vagy éppen valamelyik külföldi verseny alkalmával hagyta faképnél csapatát.
A 25 éves Larát a hamburgi Arena Box Promotion szerződtette, ahol rajta kívül alkalmazásban áll további három korábbi kubai olimpiai aranyérmes is: Odlanier Solis, Yan Barthelemy és Yuriorkis Gamboa. A középsúly új hamburgi csillaga már edzésbe állt, első mérkőzését a hivatásosok táborában július 4-én, Isztambulban vívja.
Szökésének részleteit nem kívánta felfedni. "Erről nem beszélek, legyen elég annyi, boldog vagyok, hogy itt lehetek, előre tekintek, s az a célom, hogy a profik között is világbajnok legyek" - nyilatkozta a bokszoló.