Ronaldinho jövője bizonytalan, bejelentkezett érte az LA Galaxy is

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Vincze Szabolcs
Tetszett a cikk?

Deco, a portugál válogatott karmestere kijelentette, hogy nem szeretné, ha jelenlegi klubcsapattársa, a brazil Ronaldinho a Manchester Cityhez igazolna. Szeretné, ha követné őt Londonba, a Luiz Felipe Scolari vezette Chelsea-hez. Időközben azonban befutott az LA Galaxy fantasztikus ajánlata is.


Deco és Ronaldinho edzésen - jövőre újra együtt?
© AP
Az FC Barcelona most nyáron távozó középpályása kifejtette, hogy jelenlegi csapattársának továbbra is a világ élvonalában a helye, a Manchester City pedig nem az. Ronaldinho ugyanakkor elmondta, hogy eddig már három konkrét ajánlatot is kapott: a Chelsea-től, a Manchester Citytől és a Los Angeles Galaxy csapatától. Az AC Milan érdeklődése már korábban abbamaradt, amiben nyilván az is benne volt, hogy az olasz klub mindenáron meg akarja tartani Kakát.

„Amellett, hogy minden elismerésem a Manchester City együttesének, azt kell mondanom, hogy nem szeretném, ha Ronnie hozzájuk igazolna és ott játszana – mondta Deco az El Mundo Deportivo című lapnak adott interjújában. – Szerintem ő még mindig a világ egyik legjobb játékosa. Egy nagycsapatra van szüksége, ahol újra megtalálja önmagát. Egy olyan csapatra, mely ott lesz a Bajnokok Ligájában és célja, hogy megnyerje azt. Mint egykor a Barcelona.”

A portugál már meg is erősítette, hogy a londoni Kékekhez igazol a nyáron. „Szeretném, ha Ronnie-val újra együtt játszhatnánk, ezúttal a Chelsea-ben” – tette hozzá.

Időközben a David Beckhamet foglalkoztató Los Angeles Galaxy sem késlekedett, és bejelentkezett a játékosért a maga hihetetlen ajánlatával. Az amerikai mamutklub évente összesen 32 millió eurót hajlandó arra áldozni, hogy Ronaldinhót az MLS-be (Major Soccer League) csábítsa.

Miután David Beckham érkezése a spanyol Real Madridtól nagyon kifizetődő volt az észak-amerikai klub számára, joggal ugyanezt remélik a mostanában formán kívül játszó, de erős reklámértékkel bíró brazil sztártól is.