Újabb brazil készül a Chelsea-be

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A londoni Chelsea az Európa-bajnokság után meg szeretné szerezni Robinhót, a Real Madrid brazil támadóját. A hírt a játékos menedzsere közölte az újságírókkal.


Robinho menni akar
© AP
Már egy ideje keringenek olyan híresztelések, melyek szerint Robinho valóban a Stamford Bridge-re tart, Luiz Felipe Scolari érkezésével pedig felerősödtek ezek a pletykák. A brazil tréner csak kedden foglalja el új pozícióját az angol klubnál, „követeléseit” tartalmazó listáját azonban már leadta a vezetőknél.

Ezen előkelő pozíciót foglal el honfitársa, Robinho, akiért 25 millió fontos ajánlatot készül tenni a londoni egyesület. A Real Madrid – amellett, hogy mostanság másról sem hallani, mint hogy tíz körömmel próbálják megszerezni Cristiano Ronaldót a Manchester Unitedtől – szintén hajlandónak mutatkozik a transzferre.

Wagner Ribeiro, Robinho képviselője szerint a két klub közötti hivatalos tárgyalások a napokban kezdődnek meg. „Az érdeklődés nem újdonság, de Scolari érkezésével felerősödtek a tárgyalások” – nyilatkozta az ügynök a Daily Starnak. – Már ezen a héten, az Európa-bajnokság után hivatalos síkra terelődhet az ügy.”