A sorrend most fordított, mint eddig: az első Rafael Nadal (jobbra) © AP |
Rafael Nadal óriási dolgot vitt végbe azáltal, hogy miután sorozatban negyedik alkalommal diadalmaskodott a párizsi Roland Garroson, győzni tudott az angol nyílt teniszbajnokságon is. Manuel „Manolo” Santana 1966-as győzelme után ő az első spanyol, aki diadalmaskodni tudott ezen a tornán. Ami talán még ennél is nagyobb szó: Björn Borg 1980-as menetelése óta ő az első teniszező, aki egymás után Párizsban és Wimbledonban is diadalmaskodni tudott.
Pedig a füves borítás sosem tartozott az erősségei közé, nem utolsó sorban pedig a világelsővel kellett farkasszemet néznie a torna döntőjében. Azzal a Roger Federrel, aki ugyanaz Wimbledonban, mint ő Párizsban. A két meccslabdát is hárító svájci a padlóról állt fel, amikor két szettes hátrányból egálra hozta meccset. „Ez volt a legnagyobb összecsapás, melyet valaha láttam” – kommentálta a látottakat a televíziós szakkommentátorként tevékenykedő, háromszoros wimbledoni győztes John McEnroe.
Rafael Nadal egy másik sorozatot is megszakított. A tegnapi döntőt megelőzően Roger Federer sorozatban 40 meccset nyert meg Wimbledonban, és 65-öt füves borításon. „Valószínűleg ez volt életem legjobb meccse” – tette hozzá a győztes. – Amikor sorozatban negyedszerre nyertem meg a Roland Garrost, azt is alig akartam elhinni. Nem szívesen hasonlítom össze egymással a Grand Slam-tornákat, de a tradicionális wimbledoni torna minden teniszező számára különleges. Számomra nagyobb meglepetés volt itt nyerni, mint Párizsban.”
Az eső miatt kétszer is félbeszakadt, de végül befejezett meccs után Roger Federer is elismerte, hogy ez volt élete legkeményebb veresége. Majdnem sikerült neki az, ami 1927 óta senkinek: a fináléban két szettes hátrányból fordítani. „Ez most kicsit sok volt nekem. Reménykedtem az utolsó szettben, ami talán meg is lehetett volna, ha jobban játszom – így a világelső. – De hiába akartam annyira, talán pont ezért egyszerűen nem tudtam a legjobbat adni magamból.”
Az ötödik Grand Slam-győzelmét szerző, sorozatban pedig 24. mérkőzését is megnyerő Nadal azért tisztában van ellenfele kvalitásaival, mindazonáltal közel került ahhoz, hogy már az idén a világranglista élére ugorjon. „Nem szabad elfelednünk, hogy továbbra is ő áll az élen – mondta Federerről. – „Még ő a legjobb. Öt bajnoki címe van Wimbledonban, míg nekem csak egy.”
A svájci sorozatban két GS-torna döntőjében maradt alul spanyol riválisával szemben, akinek a 2008-as az áttörés éve lehet. Ő pedig továbbra is üldözi Pete Sampras rekordját, aki pályafutása során tizennégy Grand Slam-győzelmet szerzett. A 26 éves Federer eddig tizenkettőt.
ANGOL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, WIMBLEDON (11,812 MILLIÓ FONT Ö.D.) |
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ Rafael Nadal (spanyol, 2.) - Roger Federer (svájci, 1.) 6:4, 6:4, 6:7 (5-7), 6:7 (8-10), 9:7 |