Ronaldo: „Nem az idén kezdtek el rám vadászni”

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Vincze Szabolcs
Tetszett a cikk?

A pályafutását tekintve továbbra is bizonytalan Cristiano Ronaldo, a Manchester United szélsője. A játékos nem tett eleget Sir Alex Ferguson, a klub edzője kérésének, hogy erősítse meg maradását az Old Traffordon.


Ronaldo (középen) szerint normális a helyzet
© AP
A skót tréner személyesen is leült a 22 éves portugál támadóval, hogy tisztázzák az utóbbi időben elterjedt pletykákat. Bár Ferguson megerősítést akart, a portugál játékos kifejtette: úgy érzi, szinte vadásznak rá a nevesebbnél nevesebb klubok, ez pedig természetes ilyen kaliberű játékosok esetében, mint ő.

Ronaldo – aki jelenleg egyébként Amerikában regenerálódik bokasérüléséből – azt is hozzátette: még nem hozott határozott döntést a jövőjével kapcsolatban. „Száz és száz kérdésem van a Manchester Unitedről és a Real Madridról. Mit szeretnél, mit mondjak? Hogy megyek-e vagy maradok?” – kérdezte ingerülten Fergusontól a játékos.

„Semmit nem tudok a jövőről, egyedül Isten tud mindent. Nem mondhatok semmit.” Majd hozzátette: „A nagy játékosokra mindig is vadásztak a nagy klubok. Szerintem ez normális. Vannak más focisták is a piacon, akik nagyon jók, és akik megszerzéséért más csapatok küzdenek. Rám sem csak az idén kezdtek el vadászni. Számomra ez a helyzet nem újdonság, meglátjuk, mi lesz a vége.”

A Real Madrid már jelezte, hogy kész kifizetni a játékos csillagászati átigazolási árát és bérét. David Gill, az MU vezérigazgatója ugyanakkor hajthatatlan az ügyben, és semmilyen összegért nem akarja elengedni Manchesterből a még élő szerződéssel rendelkező Ronaldót. Mint mondta: a játékos 18 hónappal ezelőtt írta alá új szerződését a „vörös ördögökhöz”, így nincs is miről beszélni.

Cristiano Ronaldo akkor a következőket nyilatkozta: „Boldog akarok lenni, függetlenül attól, hogy éppen hol játszom. Tulajdonképpen bárhol boldog tudok lenni, ahol olyan emberekkel játszhatom együtt, akiket szeretek, akiktől tanulhatok, és akik motiválnak. Azt kérdezik, motivált vagyok-e a Unitednél? A válaszom: én mindig motivált vagyok.”