© AP |
„Az biztos, hogy nem mi vagyunk az esélyesek - tréfálkozott az esélyekről szólva Csertői Aurél, a Haladás trénere, majd komolyra fordította a szót. - A magyar futballnak azonban mindenképpen jó, hogy egy ilyen szintű csapatot vendégül láthatunk. Jó a szurkolóknak is, akik sztárokat láthatnak élőben. Illetve hasznos a futballistáknak, hiszen saját bőrükön tapasztalhatják, hogy milyen a világ élvonalába tartozó játékosok ellen küzdeni. Tudjuk, hogy ország-világ figyel minket, természetesen szeretnénk helytállni a mérkőzésen.”
„Az öltözőben persze sokszor szóba került már az Arsenal, ez érthető, magyar játékos nem mindennap játszhat ilyen csapat ellen. Ám ne feledjük, csak egy edzőmeccsről van szó, nekünk fontosabb a szombati, Győr elleni nyitómeccsünk - elsősorban arra készülünk. Tóth Norbertre és Simon Ádámra sérülés miatt nem számíthatok, de kérdéses a húzódással bajlódó Andorka Péter játéka is." A kezdőcsapat: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth P. - Vörös, Molnár, Kaj - Oross, Kenesei, Simon A.
Király Gábor számára nem ismeretlen ellenfél az Arsenal, a Rohonci úton nevelkedett válogatott kapus már összefutott az ágyúsokkal. „Még a Crystal Palace-szal hazai pályán 1:1-et játszottunk az Arsenal ellen, az Emirates Stadionban viszont 5:1-re kikaptunk - elevenítette fel emlékeit az angol másodosztályú Burnley kapusa. - Legutóbb az év elején, már a Burnley színeiben védtem ellenük, akkor egy kupatalálkozón vertek meg minket 2:0-ra. A Haladás mellett szól, hogy sok néző előtt, hazai pályán játszik, ráadásul szombaton kezdődik a bajnokság, így Andorkáék formája már felfelé ível, az angolok viszont a sok edzés miatt fáradtak lehetnek.”
„Azt tanácsolom a játékosoknak, hogy ne azt nézzék, hogy Adebayor vagy éppen Nasri áll velük szemben, ugyanúgy tegyék oda magukat, mint egy NB I-es bajnokin. Az angolok is hús-vér játékosok, adott esetben ugyanakkora luftot rúgnak. Abban viszont biztos vagyok, hogy Arséne Wenger tanítványai nem veszik félvállról a mérkőzést, hiszen mindenki bizonyítani akarja, hogy helye van a csapatban. Szoros, döntetlen körüli eredmény várok, ebben bent van akár a szombathelyi győzelem is.”
Az 1886-ban alapított Arsenal Anglia egyik legpatásabb együttese: 13 bajnoki címmel, 10 FA-kupa elsőséggel dicsekedhet. Néhány nagy hiányzója lesz az Arsenalnak. Jens Lehman már a Stuttgart, Mathieu Flamini a Milan, Alekszandr Hleb a Barcelona, Gilberto Silva pedig a Panthinaikosz játékosa. Az Európa-bajnok Cesc Fabregas pluszpihenőt kapott, kérdéses a játéka. Eduardo és Tomás Rosicky sérülésből lábadozik. Nem biztos, hogy az Arsenalban folytatja pályafutását Emmanuel Adebayor és Robin van Persie. Két új játékos ölthet nálunk Arsenal-mezt, a Marseille-től igazolt Samir Nasri, és a Cardiff Citytől megszerzett Aaron Ramsey.
HALADÁS - ARSENAL, SZOMBATHELY, 18.30, A HALADÁS KERETE |
KAPUSOK: Rózsa Dániel, Szép Tamás MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Csontos Zoltán, Schimmer Szabolcs, Guzmics Richárd, Kuttor Attila, Balassa Péter, Tóth Péter, Devecseri , Molnár Balázs, Kaj András, Vörös Péter, Rajos Gábor, Maikel, Csutak Ádám, Oross Márton, Bonifert Péter, Andorka Péter, Kenesei Krisztián, Sipos Norbert, Simon Attila |
TÓTH GÁBOR - www.vasnepe.hu