Bauer Rudolf dobásra készen |
A játékok főszereplőjének egyértelműen az amerikai Ray Ewry bizonyult, akit nagyszerű ugrótehetsége miatt békaembernek becéztek. Ewry a helyből magasugrásban, a helyből távolugrásban és a helyből hármasugrásban is elvitte a pálmát. Négy évvel később, San Louisban, majd 1908-ban Londonban is ő bizonyult a legjobbnak, így összesen 8 aranyat gyűjtött be. Ő nyitotta az olimpiai bajnokok azon hosszú sorát, akik gyermekbénulásukat legyőzve kerültek a győztesek közé.
Igazi újítóként tartják számon a diszkoszvető Bauer Rudolfot, a párizsi olimpia egyetlen magyar aranyérmesét, aki az antik stílust elhagyva, először mutatta be a ma is alkalmazott „forgásos” dobótechnikát. Bauert nem csak az új stílus, de a szerencse is hozzásegítette a győzelemhez.
A Bois de Boulogne parkjában kialakított dobópályán ugyanis állt egy ősfa, amelyet csak a magyar atléta tudott átdobni, így 36,04 méterrel, új Európa-csúccsal nyerte meg a versenyt. Újabb magyar Himnusz-mizéria kerekedett Párizsban, amikor Bauer tiszteletére a karmester az amerikai, majd a mieink tiltakozása után az osztrák himnuszt, végül egy csárdást intett be. A francia lapok híreiben pedig így szerepelt Bauer eredménye: 1. Bauer (Budapest, Ausztria).
A magyar küldöttség, élén Halmay Zoltán úszóval, azonnal körbekonflisozta a szerkesztőségeket, és jelezte a vérlázító, arcpirító hibát, amelynek meg is lett a hatása. A 200 méteres gátúszásban (!) aranyérmes osztrák Wahle neve mellett ugyanis a következő állt a másnapi újságokban: 1. Wahle (Bécs, Magyarország). Halmay egyébként nem csak a sportdiplomácia terén alakított nagyot Párizsban, két ezüst- (200 és 4000 gyors), valamint egy bronzérmével (1000 m) kiemelkedő teljesítményt nyújtott az olimpián.
Párizs, 1900 |
II. kiírás: 1900. május 14–október 28. Résztvevő országok száma: 24 Benevezett sportolók: 997 (975 férfi, 22 nő) Sportágak száma: 19 (95 versenyszám) Atlétika, evezés, golf, íjászat, kerékpár, kötélhúzás, krikett, krokett, labdarúgás, lovassport, lovaspóló, pelota, rögbi, sportlövészet, tenisz, torna, vitorlázás, vívás, vízi sportok |
Sportágak, amelyek csak néhány olimpián szerepeltek
Krikett
Tipikusan angol sportág, különösen az egykori brit gyarmatokon örvend nagy népszerűségnek. A játékot nagy méretű füves pályán rendezik, a csapatok tizenegy játékosból állnak, a mérkőzések sokszor napokig elhúzódnak. A krikett kizárólag Párizsban került fel az olimpiai programba, annak ellenére, hogy a játék tökéletesen megfelel a Coubertin-i eszmének, hiszen mélyen átitatja a sportszerűség, a fair play szelleme. A krikettmérkőzések olykor rendkívül hosszúra nyúlnak, a válogatott csapatok részvételével zajló Test Match tornán például öt napon át, átlagosan napi hat órán keresztül zajlik a küzdelem. Természetesen ezalatt előírt pihenőket kell tartani, amelyek között szerepel az ebéd, az inningek közötti szünet és a teázás ideje is! A krikett amerikai változatából fejlődött ki a baseball.
Krokett
E sportágban egy kalapácsra emlékeztető bottal úgy próbálják megütni a labdát, hogy az különböző tereptárgyak – kis kapuk – alatt elhaladjon. A krokett (croquet) különösen Ausztráliában, Új-Zélandon és Dél-Afrikában népszerű. A golfhoz hasonlóan – amelyre valamennyire hasonlít is – a magasabb társadalmi osztályok sportjaként kerül be a köztudatba. Az olimpiák történetébe pedig azért vonult be, mert az első női versenyzők ebben a számban léptek pályára. 1900-ban Párizsban három fiatal francia hölgy is indult krokettben.
Baszk pelota
Amint a nevéből is sejthető, ez a játék Észak-Spanyolországban született meg. Két, kettő vagy három főből álló csapat mérkőzik meg a pályán, és igyekeznek az ellenfél által megjátszott labdát rendre visszadobni a falra (frontónra), amíg valaki nem hibázik. A labdajátékok közül a pelota azzal tűnik ki, hogy a labda rendkívüli sebességgel halad, ezért igazán kiváló reflexeket kíván meg a sportolóktól. A baszk pelota több olimpián is szerepelt úgynevezett bemutató sportágként: 1924-ben Párizsban, 1968-ban Mexikóvárosban, 1992-ben Barcelonában. Sokak szerint a világ legősibb pelotapályája a mexikói Uxmalban feltárt, VII. századi maja romváros egyik tere lehetett.
ÉREMTÁBLÁZAT:
ORSZÁG | ARANY | EZÜST | BRONZ |
FRANCIAORSZÁG (FRA) | 26 | 41 | 34 |
EGYESÜLT ÁLLAMOK (USA) | 19 | 14 | 14 |
NAGY-BRITANNIA (GBR) | 15 | 6 | 9 |
VEGYES CSAPATOK (ZZX)* | 6 | 3 | 3 |
SVÁJC (SUI) | 6 | 2 | 1 |
BELGIUM (BEL) | 5 | 5 | 5 |
NÉMETORSZÁG (GER) | 4 | 2 | 2 |
OLASZORSZÁG (ITA) | 2 | 1 | 0 |
AUSZTRÁLIA (AUS) | 2 | 0 | 3 |
DÁNIA (DEN) | 1 | 3 | 2 |
MAGYARORSZÁG (HUN) | 1 | 3 | 2 |
KUBA (CUB) | 1 | 1 | 0 |
KANADA (CAN) | 1 | 0 | 1 |
SPANYOLORSZÁG (ESP) | 1 | 0 | 0 |
AUSZTRIA (AUT) | 0 | 3 | 3 |
NORVÉGIA (NOR) | 0 | 2 | 3 |
INDIA (IND) | 0 | 2 | 0 |
HOLLANDIA (NED) | 0 | 1 | 3 |
CSEHORSZÁG (BOH) | 0 | 1 | 1 |
MEXIKÓ (MEX) | 0 | 0 | 1 |
SVÉDORSZÁG (SWE) | 0 | 0 | 1 |
* A vegyes csapatokat különböző országok sportolói alkották