Titkos olimpiai játékok Amerikában

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az olimpiai játékok első vendégszereplése az Újvilágban nem sikerült túlságosan fényesen. Az 1904-es Saint Louis-i olimpia a párizsihoz hasonlóan kaotikusnak hatott. A sportesemények mind időben, mind térben szétszórva zajlottak, ugyanakkor a versenyeket szinte teljesen titokban tartották meg, miközben rengeteg félhivatalos és hamis információ látott napvilágot velük kapcsolatban.


Halmay Zoltán készen áll a 100 yardos döntőre
Az olimpiát a Világkiállítás keretein belül bonyolították le, és a versenyszámok közé soroltak többek között olyan oda nem illő dolgokat, mint a bikafuttatás, rodeók, cowboyok bemutatói és folklorisztikus táncelőadások. Tíz sportolóból kilenc az Egyesült Államok színeiben indult, és szigorúan fehér bőrű volt.

A feketék és az indiánok számára úgynevezett „antropológiai játékokat“ rendeztek, amelyeken fekete, sárga és vörös bőrű emberek vettek részt, sőt, ide kellett neveznük a török vagy szíriai versenyzőknek is. A teniszben és golfban induló női olimpikonok kivétel nélkül amerikai szüfrazsettek voltak, természetesen mindannyian szigorúan fehér bőrűek.

Az 1904-es játékokon mindössze négytagú csapat képviselte hazánkat. Halmay Zoltán két aranyérmet nyert 100 és 50 yardos gyorsúszásban. Ez utóbbi távon ráadásul kétszer is bizonyítania kellett rátermettségét. Az első „felvonásban“ legyőzte az amerikai Scott Learyt, ám az egyik bíró a hazai versenyzőt hozta ki elsőnek, így megismételték a finálét, amelyben egyértelműen Halmay bizonyult jobbnak.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság borzalmas szabályokkal kényszerítette amatőrizmusra a sportolókat, például csak az nevezhetett be, aki addigi pályafutása során sohasem küzdött profik ellen. Ugyanez az NOB nem gondoskodott az érmekről, amelyeket csak hónapokkal később, postán küldtek el a dobogósoknak. Érdekesség azért akadt bőven: az úszóversenyeken bemutatták a crawl nevet viselő, Ausztráliából származó új stílust, és az európai sportolók körében óriási sikert aratott az ice cream, azaz a fagylalt, amelyet sétálás közben lehetett nyalni.

Botrányokból sem volt hiány. Maratonin az amerikai Fred Lorz nyert, de a célba érése után nem sokkal bevallotta, hogy csalt. Mindössze kilenc kilométert tett meg a saját lábain, azután kocsiba szállt, és csak a cél előtt egy kevéssel kezdett újra futni. Később az utóbb győztesnek kikiáltott Thomas Hicks is beismerte, hogy edzője az utolsó kilométereken sztrichninnel és konyakkal tartotta lábon. Tőle nem vették el az aranyat.

SAINT LOUIS, 1904
III. kiírás: 1904. július 1–november 23.
Résztvevő országok száma: 12
Benevezett sportolók: 651 (645 férfi, 6 nő)
Sportágak száma: 17 (91 versenyszám)
Atlétika, birkózás, evezés, golf, íjászat, kerékpár, kosárlabda, kötélhúzás, labdarúgás, lacrosse, ökölvívás, roque, súlyemelés, tenisz, torna, vívás, vízi sportok










  ÉREMTÁBLÁZAT:

ORSZÁGARANYEZÜSTBRONZ
EGYESÜLT ÁLLAMOK (USA)788279
NÉMETORSZÁG (GER)445
KUBA (CUB)423
KANADA (CAN)411
MAGYARORSZÁG (HUN)211
NAGY-BRITANNIA (GBR)110
VAGYES CSAPATOK (ZZX)*110
GÖRÖGORSZÁG (GRE)101
SVÁJC (SUI)101
AUSZTRIA (AUT)001

* A vegyes csapatokat különböző országok sportolói alkották