Bár a dopping megjelent Londonban, megmenekült az olimpia

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az előző évek kudarcai után Londonban végre méltóképpen rendezték és ünnepelték meg az olimpiát. Eredetileg Rómában zajlottak volna a játékok, de a Giolitti-kormány anyagi nehézségekre hivatkozva visszalépett. Coubertin Londont választotta, és az angol sport- és versenyszellem nem okozott csalódást a bárónak.


Weisz Richárd, az "erőember"
Száz év távlatából visszatekintve joggal nevezhetjük a 1908-as versenyt az olimpiai játékok megmentőjének. Nemcsak hogy felelevenítették a hagyományt, de sikerült felvázolniuk a jövőt is: mind versenyzők, mind nézők jelentős számban vettek részt a versenyeken, a kormány részt vállalt a lebonyolításban, és a sajtó segítségével teljesen nemzetközivé tették a játékokat. Pedig a helyzetüket az 1900-as és az 1904-es olimpiák kudarca mellett az is nehezítette, hogy 1906-ban – az 1896-os esemény tizedik évfordulóján – a görögök rendeztek egy ,,ellenolimpiát“ Athénben.

A magyar vívóiskola bravúrosan mutatkozott be Londonban. Noha a Monarchia hadügyminisztériumának ügyeskedései miatt legjobb katonatisztjeink ezen az olimpián sem vehettek részt , a magyar kardcsapat és dr. Fuchs Jenő egyéniben felejthetetlen diadalt aratott. Az egyéni fináléban ráadásul a hat kardozóból öt magyar volt, nem véletlen tehát, hogy VII. Edward király zártkörű udvari estélyre invitálta Fuchs Jenőt egy bemutató erejéig.

A másik magyar győztes, a birkózó Weisz Richárd majd egy órán (!) keresztül küzdött a döntőben az orosz Alekszandr Petrovval. Az elképesztő hőségben zajló maratoni csatát az izomkolosszus Weisz bírta jobban. Weiszből egyébként a kor legnagyobb birkózója lehetett volna, ha nem követ el egy óriási baklövést. Egy évvel londoni győzelme után barátai unszolására Budapesten megmérkőzött a nehézsúlyú profi világbajnok német Cziganiewitzzel , aki nem tudott fogást találni rajta. A Magyar Athletikai Szövetség ezután profinak nyilvánította és eltiltotta az amatőr versenyzéstől Weiszt, aki ezért átpártolt a cirkuszhoz.

A londoni olimpia hőse egy maratoni futó olasz cukrász, bizonyos Dorando Pietri lett, annak ellenére, hogy semmit sem nyert, sőt, kizárták. Pietri elsőként ért be a stadionba, elsőként szakította át a célszalagot, mégsem ő győzött, mert az utolsó métereken többször is összeesett, és a versenybírók segítségével vánszorgott be a célba. Az aranyat az amerikai John Hayes kapta meg, de az olasz versenyző emlékét is megőrizték az örökkévalóságnak. Többek között Sir Arthur Conan Doyle, Sherlock Holmes ,,apja“ írt róla ódát, egyes feltételezések szerint azért, mert maga is a célbírák között foglalt helyet, és lelkiismeret-furdalás gyötörte.


Statisztikák, érdekességek, éremtáblázat (Oldaltörés)


London, 1908

IV. kiírás: 1908. április 27–október 31.
Résztvevő országok száma: 22
Benevezett sportolók: 2008 (1971 férfi, 37 nő)
Sportágak száma: 21 (110 versenyszám)
Atlétika, birkózás, evezés, gyeplabda, íjászat, jeu de paume, kerékpár, kötélhúzás, labdarúgás, lacrosse, lovaspóló, motorcsónak, ökölvívás, rackets, rögbi, sportlövészet, tenisz, torna, vitorlázás, vívás, vízi sportok











Az erkölcsi győztes Pietri mindenesetre később rengeteg pénzt keresett azzal, hogy cirkuszokban lépett fel a nagy verseny történetével, illetve bemutató futásokat tartottak a győztes amerikaival. A története bizonyos értelemben megelőlegezte a sport és a sportolók későbbi sorsát: a versenyen szigorú amatőrizmus érvényesült, de azután a profivá érett győztesek pénzzé tették a sikert. Az embereket meghatotta az olasz története, mert ráébredtek arra, hogy egy szerencsétlen bukás hősiesebb lehet, mint egy dicsőséges győzelem.

Londonban többen használtak doppingszereket, ez azonban akkor még egyáltalán nem keltett megbotránkozást. A doppingolást tudományos érdeklődés övezte, nem pedig botrány. Elsősorban a maratoni futók alkalmazták a sztrichnint, amely minimális mennyiségben a vérbe kerülve kiváló frissítőként hatott. Maga Pietri is használhatta, legalábbis erre utalt, hogy a célba érve teljesen kikészült. 


  ÉREMTÁBLÁZAT:

ORSZÁGARANYEZÜSTBRONZ
NAGY-BRITANNIA (GBR)565138
EGYESÜLT ÁLLAMOK (USA)231212
SVÉDORSZÁG (SWE)8611
FRANCIAORSZÁG (FRA)559
NÉMETORSZÁG (GER)356
MAGYARORSZÁG (HUN)342
KANADA (CAN)3310
NORVÉGIA (NOR)233
OLASZORSZÁG (ITA)220
BELGIUM (BEL)152
............