Az olimpiai megnyitóünnepség Stockholmban, 1912 |
Ezen az olimpián tűntek fel először japán sportolók, hivatalossá vált az addig csak félhivatalosan jelenlévő nők – elsősorban az úszónők – részvétele, a hawaii Kahanamoku révén a gyorsúszást (crawl) immár teljesen elfogadták, a labdarúgás pedig (amelyben a britek megvédték 1908-as bajnoki címüket) berobbant a legnépszerűbb sportágak közé.
A játékok hősének Fényes Ösvényt, azaz Jim Thorpe-ot kiáltották ki. Az amerikai indián két aranyat nyert ötpróbában és tízpróbában, és más csapatsportokban is jeleskedett, de utóbb az NOB elvette tőle az aranyait, amikor rájöttek, hogy baseballozni kezdett. Thorpe-ot végül 1983-ban rehabilitálták, de ő addigra már alkoholba ölte magát.
Az osztrákok minden igyekezete ellenére a magyarok először vettek részt önálló nemzetként ezen az olimpián. Igaz, magyar részről inkább „sportturizmusról“ beszélhetünk: Stockholmba 119 férfi sportolónk utazott el, többen saját maguk fizették a költségeiket. A hadipuska-céllövés győztese, dr. Prokopp Sándor is az út felét saját zsebből finanszírozta, ráadásul beugróként került a csapatba, miután az egyik lövő, Hammersberg Géza hivatali elfoglaltsága miatt lemondta az olimpiát.
Vívóink ezúttal is kitettek magukért, dr. Fuchs Jenő és a kardcsapatunk is megvédte olimpiai bajnoki címét. Az almanachok szerint V. Gusztáv svéd király álruhába öltözve látogatott ki a vívóversenyekre, hogy a magyar iskola legjobbjait láthassa. A kard egyéni döntőben elkényeztettük a királyt, hiszen a nyolc vívóból hét magyar volt.
Stockholm, 1912 |
V. kiírás: 1912. május 5–július 27. |
Stockholmban volt először…
…ötkarikás zászló
Coubertin báró személyesen magyarázta el a zászló jelentését: az öt egymásba fonódó karika az öt kontinens sportolóit jelképezi, akiket az olimpiai eszme forraszt egységbe. Az öt karika színe és a háttérnek választott fehér pedig az a hat szín, amelyek a leggyakrabban fordulnak elő a világ zászlóin. A stockholmi volt az első olimpia, amelyen a résztvevők valóban minden kontinenst képviseltek.
…számos technikai újítás
A technika fejlődése az olimpiára is rányomta a bélyegét: feltűntek az első elektromos időmérők, és a célfotót, bár kezdetleges formában, szintén alkalmazni kezdték a versenyeken. A kalapácsvető kört fém védőhálóval vették körbe, az atlétika sprintszámaiban (100, 200 és 400 méteren) pedig fehér mészcsíkkal választották el egymástól a pályákat.
ÉREMTÁBLÁZAT:
ORSZÁG | ARANY | EZÜST | BRONZ |
EGYESÜLT ÁLLAMOK (USA) | 25 | 19 | 19 |
SVÉDORSZÁG (SWE) | 24 | 24 | 17 |
NAGY-BRITANNIA (GBR) | 10 | 15 | 16 |
FINNORSZÁG (FIN) | 9 | 8 | 9 |
FRANCIAORSZÁG (FRA) | 7 | 4 | 3 |
NÉMETORSZÁG (GER) | 5 | 13 | 7 |
DÉL-AFRIKA (RSA) | 4 | 2 | 0 |
NORVÉGIA (NOR) | 4 | 1 | 4 |
KANADA (CAN) | 3 | 2 | 3 |
MAGYARORSZÁG (HUN) | 3 | 2 | 3 |
... | ... | ... | ... |