Új országok és sztárok az egyik legjobban szervezett olimpián

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Valószínűleg az 1992-es barcelonai olimpia volt a játékok majdnem egy évszázados történetének legszerencsésebb kiírása. Barcelona az olimpia miatt gyönyörűvé varázsolta és modernizálta a várost, sőt, újabb tereket nyitott meg a városlakók számára.


Az olimpia legnagyobb sztárjai - az NBA kosarasai
Az olimpiai falu a tenger partjára épült, olyan területre, ahol azelőtt üzemek álltak, majd a játékok végeztével a közönség is birtokba vehette ezt a városrészt. A katalán metropolisz mindenben igyekezett kiszolgálni a játékokat, a közlekedést tökéletesen megoldották, az ételek és az italok rendkívül finomak voltak, a sétálóutcák megteltek élettel, a lakosok maguk is az események résztvevőivé váltak, és még hírhedt függetlenségmániájukat is félretették erre az időre. A megnyitó fénypontját jelentette, hogy a tüzet a fáklyában egy íjász gyújtotta meg, akinek lángoló nyílvesszővel kellett célba találnia, és nem hibázott.

Az amerikai profi kosárlabda, azaz az NBA legjobbjaiból összeválogatott, legyőzhetetlen Dream Team is tiszteletét tette a játékokon. Ám a vérbeli profizmus vitathatatlan képviselőinek az volt a legfőbb gondjuk, hogy mikor melyik márkalogójukat mutogatva forduljanak a kamerák felé, óriási feszültséget keltve ezzel a játékok támogatói és saját szponzoraik között. Még Michael Johnson is pályára lépett, mert nem akart kihagyni egy ilyen nagyszerű sporteseményt, pedig néhány hónappal korábban nyilvánosságra hozta, hogy HIV-pozitív.

A szöuli lendület Barcelonában sem tört meg: a 11 arany mellé 12 ezüst- és 7 bronzérmet is begyűjtöttek a magyarok, azaz minden idők második legeredményesebb olimpiáját produkálták. Cselgáncsozóink elképesztő meglepetéssel szolgáltak: Kovács Antal aranyérme mellé még két ezüstöt- (Hajtós Bertalan és Csák József) és egy bronzérmet (Csősz Imre) hoztak el a barcelonai tatamiról.

Az úszók minden várakozást felülmúltak: Darnyi Tamás két (200 és 400 vegyes), Egerszegi Krisztina három aranyéremmel (400 vegyes, 100 és 200 hát) zárta az olimpiát, 100 háton honfitársa, Szabó Tünde állhatott fel a második helyre, míg férfi 200 vegyesen Czene Attila harmadik helyezést ért el.

A birkózók 1980 után ismét dupláztak: Farkas Péter 82, míg Repka Attila 68 kilogrammban lett bajnok. Utóbbi ráadásul úgy nyerte meg az aranyat, hogy a fináléban ellenfele, a FÁK színeiben versenyző Dogucsijev beleharapott a karjába. Női tornában 1956 után ismét örülhettünk egy olimpiai bajnoknak: Ónodi Henrietta a román Milosovicivel holtversenyben nyerte az ugrás döntőjét.

A tizedik elsőséget a csapatban már olimpiai bajnok Szabó Bence hozta: az egyéni kard döntőben lemosta olasz ellenfelét a pástról. A kajakosok ezúttal sem tértek haza üres kézzel, női négyesünk – Kőbán Rita, Mészáros Erika, Czigány Kinga és Dónusz Éva – elegánsan utasította maga mögé a minden idők legjobb kajakozójával, Birgit Fischerrel felálló német négyest.

Samaranch, az NOB elnöke remekül teljesített a hazai pályán, még János Károly király is kitüntette, és kinevezte márkivá. A Szöulban már felidézett „pax olimpica“, azaz az olimpiai béke (az ókori hagyomány szerint a játékok ideje alatt tilos volt háborúzni) még inkább nyilvánvaló követelménnyé vált, sokan egyenesen a sport által előidézett csodának tartották.


Statisztikák, érdekességek, éremtáblázat (Oldaltörés)


Barcelona, 1992
XXV. kiírás: 1992. július 25–augusztus 9.
Résztvevő országok száma: 169
Benevezett sportolók: 9356 (6652 férfi, 2704 nő)
Sportágak száma: 25 (257 versenyszám)
Asztalitenisz, atlétika, baseball, birkózás, cselgáncs, evezés, gyeplabda, íjászat, kajak-kenu, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, lovassport, ökölvívás, öttusa, röplabda, sportlövészet, súlyemelés, tenisz, tollaslabda, torna, vitorlázás, vívás, vízi sportok
Önkéntesek: 34 548
Akkreditált média: 13 082 (7951 TV és rádió, 5131 írott sajtó)














Három évvel korábban leomlott a berlini fal, így az NDK és NSZK helyett immár csupán egyetlen Németország indult a játékokon, a szerbek pedig, akik a horvátok és a bosnyákok ellen háborúztak, egyéni versenyzőként vettek részt, miután a jugoszláv állam a szétesés szélén állt. Oroszország és az egykori szovjet tagországok Független Államok Közössége (FÁK) néven alkottak szövetséget, és Független Csapatként az NOB zászlaja alatt vettek részt a játékokon. A volt szovjet tagköztársaságok közül azonban a három balti állam – Észtország, Lettország és Litvánia – már önállóan nevezett az olimpiára.

Visszatért Kuba, és hosszú idő után újra meghívót kapott Dél-Afrika is. Az olimpiai mozgalom teljes fényében ragyogott, és nyilvánvalóan rengetegen azt gondolták, hogy sok pozitív változásnak is részese, sőt elindítója volt. Az valószínűleg már jóval kevesebbeknek jutott eszébe, hogy az országok tömeges visszaáramlása az olimpiára részben az eseményhez köthető anyagi haszon miatt is történhetett, hiszen a sportversenyek bizony rengeteg pénzt garantáltak egy szűkebb rétegnek.

Nyolc évvel a Los Angeles-i négyes diadal után Carl Lewis egy újabb aranyéremet tudott szerezni. Távolugrásban, óriási csatában, legyőzte a szám világcsúcstartóját, Mike Powellt, aki korábban Beamon rekordját múlta felül. 100 méteren a kissé korosnak tűnő brit, Linford Christie diadalmaskodott, míg 200-on egy amerikai, Mike Marsh nyert 19,73 másodperces idővel, egyetlen századdal elmaradva Mennea világrekordjától. Bubka nem tudott duplázni, magasban viszont a kubai Sotomayor parádézott, aki szinte legyőzte a gravitációt. Az atlétikai versenyek nem maradtak mentesek a doppingvádaktól, sőt még bundázással is meggyanúsították a sportolókat, így például kifütyülték a 10 000 méteren elsőként célba érkező marokkói Skaht.

A közönség számára a legszimpatikusab atlétanő a 100 méteren sikert arató amerikai Gail Devers lett. Egy évvel korábban súlyos kórt diagnosztizáltak nála, majdnem amputálni kellett a lábát, végül azonban felépült, és győzött. Ráadásul alig egy hajszállal maradt le a 100 gát aranyérméről is, ahol a táv végén elesett, így a görög Patulidu nyert, aki nyolcvan év után juttatta újra olimpiai aranyhoz a helléneket. A legmerészebb tettet szintén egy hölgy, az algériai Hasziba Bulmerka hajtotta végre: rövidnadrágban futott, ami merőben eltért a sporttársai által viselt divatos, testhez álló futóruháktól, sőt, országa iszlám fundamentalistái számára ez halálos bűnnek számított.

Spanyolország a barcelonai olimpia előtt mindössze három aranyat szerzett a játékokon, 1992-ben viszont tizenhárommal zárt, és melléjük felsorakoztatott még hét ezüstöt és két bronzot is, így a hatodik helyre tornászta fel magát az éremtáblázaton. A sikeres szereplés egyik titka az lehetett, hogy a kormány az érmeseknek különféle módokon rengeteg pénzt ajánlott fel jutalmul, s ez a fajta dopping bizony nem mutatható ki az ellenőrzések során – hacsak nem ismeri valaki az érzelmek kémiai összetevőit.

Kerékpárban az olaszok taroltak. A pályán Giovanni Lombardi a lehető legfurcsább győzelmet aratta. Azt hitte, hogy másodikként ért célba, így teljes nyugalommal elkezdett beszélgetni az újságírókkal. Eközben a stadion kivetítőjén lassítva láthatta a futamot, és megdöbbenve vette észre, hogy az általa győztesnek vélt holland versenyző valójában mögötte haladt, így ő az olimpiai bajnok. Az országúti versenyen az a Fabio Casartelli nyert, aki három évvel később, az 1995-ös Tour de France-on egy borzalmas baleset következtében életét vesztette.

Az olimpiai család tagjai végül vegyes érzelmekkel hagyták el Barcelonát, miután megtudták, hogy a következő olimpia helyszíne az egyesült államokbeli Atlanta lesz, a Coca-Cola és a CNN székhelye, Scarlett O’Hara és Martin Luther King városa.  Atlanta minden sportszerűséget és hagyományt figyelemen kívül hagyva kizárólag a pénz hatalmának köszönhette az 1996-os játékok megrendezésének jogát, holott mindenki arra számított, hogy a centenáriumi olimpia az első modernkori játékok házigazdájánál, Athénban kap otthont.

Samaranch-ot azonban senki sem vonta felelősségre döntéséért, mert mindenki elégedett volt eredményeivel, legfőképpen azzal, hogy helyreállította az olimpiai eszme hitelességét. A 169 ország, amely részt vett a barcelonai játékokon, még francóista múltját is megbocsátotta neki.


  ÉREMTÁBLÁZAT:


ORSZÁGARANYEZÜSTBRONZ
EGYESÜLT CSAPAT (EUN)453829
EGYESÜLT ÁLLAMOK (USA)373437
NÉMETORSZÁG (GER)332128
KÍNA (CHN)162216
KUBA (CUB)14611
SPANYOLORSZÁG (ESP)1372
DÉL-KOREA (KOR)12512
MAGYARORSZÁG (HUN)11127
FRANCIAORSZÁG (FRA)8516
AUSZTRÁLIA (AUS)7911
............