A 100 méteres síkfutás döntője a szovjet fővárosban |
Hosszú idő után először Kína is nevezhetett volna az olimpiára, ám az utolsó pillanatban csatlakozott az amerikai bojkotthoz, és távol maradt a játékokról. Hogy könnyebb dolguk volt-e a résztvevő sportolóknak? Részben igen, részben nem. A keleti blokk versenyzői igen motivált küzdelemről tettek tanubizonyságot, a jugoszlávok például úgy bekeményítettek, hogy kosárlabdában kiverték a szovjeteket.
Sportszakmailag rendkívül színvonalas olimpiát izgulhatott végig a közönség, nem utolsósorban azért, mert már szinte minden országból kerültek ki világklasszis sportolók. A minden alkalommal zsúfolásig megtelt Lenin Stadionban két brit, az előkelő Coe (1500-on) és a proletár Ovett (800-on) sajátította ki a középtávokat, mindketten a másik kedvenc számában nyertek. Az 5000 és a 10 000 Yifter, egy kortalan etióp vitte a prímet, míg maratonin Cierpinski megőrizte elsőségét. A szovjet Szanyejev hármasban három arany (1968, 1972, 1976) után hazai pályán egy ezüsttel zárta olimpiai pályafutását.
Hétszer csendült fel a magyar Himnusz a moszkvai olimpián, ahol a legnagyobb sikerek a birkózó szőnyegen születtek. 90 kilogrammban Növényi Norbert (ez volt az egyetlen győzelme világversenyen), míg a 74 kilósok mezőnyében Kocsis Ferenc diadalmaskodott. Emellett további három ezüstöt és két bronzot hozott haza a szovjet fővárosból a magyar válogatott, amelyet a müncheni olimpián aranyérmet szerző Hegedűs Csaba irányított.
Moszkvában a sportlövők kisöbű sportpuska 60 fekvő lövéses versenyében Varga Károly győzött, a tornászoknál Magyar Zoltán megismételte montreali elsőségét, míg az úszóknál Széchy Tamás tanítványa, a 17 esztendős Wladár Sándor a 200 méteres hátúszásban aratott. Sikerével az addigi legfiatalabb férfi olimpiai bajnok lett. Érdekesség, hogy Wladár egy másik magyar, Verrasztó Zoltán előtt csapott elsőként a célba – utóbbi két gyermeke, Verrasztó Dávid és Evelyn ott lesz a pekingi olimpia úszóversenyein. Hatodik aranyérmünket az idén hosszú, súlyos betegség után elhunyt súlyemelőnk, Baczakó Péter nyerte, míg a kajak-kenu versenyek helyszínéről a Foltán László, Vaskuti István kenu kettes (500 m) térhetett haza győztesként.
Moszkva, 1980 |
XXII. kiírás: 1980. július 19–augusztus 3. Résztvevő országok száma: 80 Benevezett sportolók: 5179 (4064 férfi, 1115 nő) Sportágak száma: 21 (203 versenyszám) Atlétika, birkózás, cselgáncs, evezés, gyeplabda, íjászat, kajak-kenu, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, lovassport, ökölvívás, öttusa, röplabda, sportlövészet, súlyemelés, torna, vitorlázás, vívás, vízi sportok Akkreditált média: 5615 (2685 írott sajtó, 2930 TV és rádió) |
A medencében egy szovjet tengerész, Szalnyikov a világon elsőként úszta 15 percen belül az 1500-at. Női tornában a szovjet Davidova megelőzte összetettben a román Comanecit, a férfiaknál Nyikolaj Andrianov megnyerte a hetedik olimpiai aranyát is, míg Alekszandr Gityatyin egyetlen olimpián nyolc számban szerzett érmet (köztük három aranyat), amire korábban még nem volt példa.
A cselgáncsozó Angelo Parisi Olaszországban született, Angliában nőtt fel, angol állampogár lett, és az 1972-es olimpián Nagy-Britanniának nyert bronzérmet dzsúdóban. Később feleségül vett egy francia hölgyet, és 1980-ban Franciaország színeiben győzött nehézsúlyban. Ő volt az első sportoló, aki két különböző országnak szerzett olimpiai érmet, ráadásul úgy, hogy egyik sem a szülőhazája. Az olaszok kapcsán két további nagyszerű atlétikai sikert érdemes kiemelni, Pietro Paolo Mennea 200-as győzelmét és Sara Simeoni magasugró elsőségét.
Az NOB elégedetten zárta a moszkvai olimpiát, szinte úgy érezték, mintha sértetlenül túléltek volna egy óriási vihart. Senki sem látott összefüggést a korábbi, 1976-os afrikai bojkottés az amerikaiak távolmaradása között, és nem gondolták, hogy a szovjetek ellenbojkottra készülnek az amerikaiak ellen. Ez természetesen hiba volt.
ÉREMTÁBLÁZAT:
ORSZÁG | ARANY | EZÜST | BRONZ |
SZOVJETUNIÓ (URS) | 80 | 69 | 46 |
NÉMET DEM. KÖZT. (GDR) | 47 | 37 | 42 |
BULGÁRIA (BUL) | 8 | 16 | 17 |
KUBA (CUB) | 8 | 7 | 5 |
OLASZORSZÁG (ITA) | 8 | 3 | 4 |
MAGYARORSZÁG (HUN) | 7 | 10 | 15 |
ROMÁNIA (ROU) | 6 | 6 | 13 |
FRANCIAORSZÁG (FRA) | 6 | 5 | 3 |
NAGY-BRITANNIA (GBR) | 5 | 7 | 9 |
LENGYELORSZÁG (POL) | 3 | 14 | 15 |
... | ... | ... | ... |