Megbeszélték a nézeteltéréseket © AP |
"Sir Alex meghallgatta a véleményemet, én pedig az övét, végül úgy határoztunk, hogy mindkét félnek az lesz a legjobb, ha maradok. Ezért megerősíthetem, hogy a következő szezonban is a Manchester színeiben játszom. A két csapat közötti nézeteltérésekért én vagyok a felelős, hiszen én kürtöltem világgá, hogy átmennék a Madridhoz" - nyilatkozta Ronaldo.
A Manchester United korábban hivatalosan panaszt tett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA), mert az angolok szerint a spanyol klub tisztességtelen eszközökkel akarta leigazolni Ronaldót. A FIFA nem tett lépéseket az ügyben, mert nem tapasztalt szerződésszegést.
Bernd Schuster, a Real Madrid edzője bánja, hogy Ronaldo Angliában marad, ám nem aggódik a spanyol gárda leendő sikerei miatt: "Neki kellett döntenie, mindenesetre kár, hogy maradt a Manchesterben. Azonban nem aggódom, a csapatunk így is elég erős ahhoz, hogy elérjük a célokat, amiket kitűztünk magunk elé" - nyilatkozta a szakvezető.
A portugál válogatott szélsőnek négy év múlva jár le a szerződése az angol klubnál, októberig azonban bokasérülése miatt nem léphet pályára.