Nem lesz könnyű a címvédés © AP |
A mester örül, mert hazája egyik legjobb csapatával kerültek egy csoportba, ugyanakkor a végső elszámolást tekintve leginkább az olasz Internazionale és a spanyol Barcelona csapatától tart. „Nagy kihívás előtt állunk – mondta Ferguson. – Ebben a csoportban mindenképpen az élen szeretnénk végezni, de tíz pont már elég lehet a továbbjutáshoz.”
„A BL igazából csak februárban, az egyenes kieséses szakaszban kezd majd izgalmassá válni. Úgy gondolom, az egyik legerősebb keret a miénk, de olyan csapatok mellett, mint a Barcelona, az Internazionale vagy a Juventus mégsem magunkat tartom a kiírás favoritjának.”
„Ha a helyes úton tudunk maradni, akkor meglesz az esélyünk” – zárta szavait Ferguson, majd hozzátette: a Bajnokok Ligája mindenki számára egyre keményebb harc, már a főtáblára jutás sem könnyű. Példaként a Standard Liége csapatát hozta föl. „A belga csapat nagy meglepetés volt számomra, hiszen az ország futballja jó ideje már, hogy nem képes kiemelkedő eredményre. Bár nem jutottak végül főtáblára, a Liverpool ellen mégis fantasztikusan játszottak.”
A Bajnokok Ligája küzdelmei szeptember 16-án kezdődnek.
BAJNOKOK LIGÁJA 2008/2009, CSOPORTBEOSZTÁS |
|