Ballack (balra) és Frings nélkül is van válogatott © AP |
A két hiányzás oka: a 77-szeres válogatott Frings hétvégén eltörte az orrát, mikor jelenlegi csapatával (Werder Bremen) egy gálamérkőzésen kosárlabdáztak, és rosszkor állt rossz helyen. A csapatkapitány Ballack lábsérüléssel bajlódik, így egyelőre klubjában, az angol Chelseaben sem lép pályára. A szövetségi kapitány szerint Ballack nyolc-kilenc napon belül hadra fogható lesz, a selejtezőket azonban így is ki kell hagynia. Csapatkapitányi szerepét várhatóan Miroslav Klose veszi át.
Németország a 4-es csoportban Oroszországgal, Finnországgal, Azerbajdzsánnal, Wales-szel és Liechtensteinnel küzd meg azért, hogy kijusson a dél-afrikai világbajnokságra. A feladat nem tűnik abszolválhatatlannak, Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere mégis óva inti a németeket attól, hogy elbízzák magukat.
„A célunk persze az, hogy a csoport élén fejezzük be a selejtezősorozatot, ez azonban nem lesz sétagalopp. Oroszország mér megmutatta az idei Európa-bajnokságon, hogy mire képes, Finnország pedig éppen hogy nem jutott ki a kontinensbajnokságra” – így a menedzser. Jó jel, hogy augusztus 20-án Ballack és Frings távollétében a német válogatott 2-0-ra legyőzte Belgium nemzeti csapatát.