Holyfield kesztyűje csattan Valujev arcán © AP |
„Eleinte azt hittem, megnyertem a küzdelmet, mert úgy éreztem, több menet volt az enyém, mint Valujevé – mondta az amerikai, miután a bírók 114-114, 116-112, 115-114 arányban ellenfelének adták a meccset. – A célom továbbra is az, hogy nehézsúlyú világbajnok legyek. Én nem magáért a küzdelemért szállok ringbe. Bajnok akarok lenni és ez most sem változott. A bírók máshogy látták a meccset, mint én, de nem vagyok csalódott a teljesítményem miatt – tért rá a meccsre Holyfield. – Valujev kemény ellenfél, ami elsősorban óriási méretéből fakad, de jól is küzd. Meglepően jól védekezik, és a kezei gyorsaságán is meglepődtem. Egyáltalán nem olyan lassú, mint azt az emberek gondolják.”
„Megtisztelve érzem magam, hogy lehetőséget kaptam erre a címmérkőzésre – tette hozzá a 46 éves ökölvívó. – Próbáltam azt csinálni, amit a sarokban hallottam, és igyekeztem minél többet mozogni, ezzel pedig őt is rákényszeríteni ugyanerre. Néhányszor ki tudtam billentetni az egyensúlyából és jó párszor tisztán meg tudtam ütni. De tény, hogy nehezen tudtam csak közel lépni hozzá.” A visszavágóról egyelőre nincs hír.
NYIKOLAJ VALUJEV - EVANDER HOLYFIELD (ÖSSZEFOGLALÓ)