Beckham: „a Milannak a BL-ben a helye, és nekem is”

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

David Beckhamnak, a Los Angeles Galaxy középpályásának eredetileg hétfőn, március 9-én kellett volna visszatérnie Amerikába, de az egyezség végül júliusra módosította ezt. A játékos optimista, sőt kijelentette: futballklubot vesz az amerikai bajnokságban.


Beckham elégedett
© AP
A hétfői időpont közeledtével kicsit feszültté vált a hangulat, Beckham azonban az új szerződés értelmében szezon végéig maradhat kölcsönben Milánóban. Azonban további két év köti még a Los Angeles Galaxy csapatához. „A bajnokság végéig szeretném segíteni az AC Milant, míg kvalifikálja magát a jövő évi Bajnokok Ligája küzdelmeibe – mondta Beckham a Gazzetta dello Sportnak. – A Milannak a BL-ben a helye. És reményeim szerint nekem is.

„Az emberek azt kérdezik, hogy tudok egyszerre a Milanban és a Galaxyban játszani. Sosem ijedtem meg a munkától és igyekszem magam formában tartani. A két klub mostani megállapodása ebből a szempontból tökéletes a számomra.” Beckham szezon végéig marad az olasz klubban, a jövő tervei azonban Amerikába kötik.

„Úgy gondolom, a jövőben a foci nagyon fontos lesz Amerikában. Egy nap pedig, majd ha visszavonultam, vennék egy klubot az MLS-ben, az amerikai bajnokságban – folytatta Beckham. – Részt akarok venni az amerikai foci fejlődésében. Ez a dolog nagyon foglalkoztat, arról nem is beszélve, hogy a családom nagy szereti Los Angelest."

„Sok jó dolgot tettem karrierem során. Nagyszerű klubokban játszottam és boldog vagyok, hogy ezek között ott van a Milan is. Az én pályafutásom központi kérdése a pálya, nem pedig a pénz, ahogy sokan gondolják. Én azonban sosem pénzkérdésként fogtam fel, nekem csak a futball számított. Most a világ egyik legjobb klubjában játszom a világ legjobb játékosaival együtt. Most a legfőbb célom az, hogy ott lehessek a világbajnokságon. Ezért kötelességemnek érzek megtenni mindent, hogy beférjek Fabio Capello csapatába. Mindenki tudja, hogy mennyire szeretek hazám válogatottjában játszani. Sok ember segített, hogy idáig eljussam, most magamon kell segítenem.”