A bíróság már szerdán hirdet ítéletet a Ferrari ügyében, kedden volt az első meghallgatás. Az biztos, hogy ma délután mégsem lesz vége a vitának, hiszen mindkét fél jelezte: számukra kedvezőtlen döntés esetén fellebbezni fognak.
Már régóta tudható, hogy az olasz istálló hevesen ellenzi a 40 millió fontos költségvetési sapka bevezetését, és több csapat is mellé állt ebben az ügyben. A Max Mosley vezette FIA azonban hajthatatlannak tűnik az ügyben, múlt hét pénteken a feleknek nem sikerült megoldást találniuk a tárgyalóasztalnál.
Hosszú vita elé nézhet a Ferrari és az FIA
Utolsó frissítés:
A Ferrari nem elégedett meg a tárgyalásokkal, és nemrégiben jogi lépéseket kezdeményezett a Nemzetközi Automobil-szövetség ellen a 40 milliós költségvetési sapka miatt. Ítélet szerdán, de folytatás várható.