Az autógyár 2009-re egyszerű motorszállítói szerződést kötött a Ross Brawn vezette BrawnGP-vel, az eddig eltelt idő eredményei azonban azt eredményezték, hogy a német cég komolyabban kezdett foglalkozni az istállóval. A csapatnak idén az egyéni és a konstruktőri világbajnoki cím megnyerésére is komoly esélye van.
A BrawnGP eddig 86 pontot szerzett az eddigi hat futamon, Jenson Button öt futamgyőzelemmel toronymagasan vezeti a világbajnoki tabellát. Az utolsó három nagydíjon ráadásul úgy diadalmaskodott, hogy ugyanazt a motort használta. Ezek a tények gondolkoztatták el a Mercedes képviselőit.
Norbert Haug, a Mercedes csapatvezetője korábban kifejtette, az autógyártó cég a McLarennel is folytatni akarja az elkezdett munkát, és nem kíván gyengíteni a kapcsolaton. Már a Monacói Nagydíjon is szó volt a Mercedes név felvételéről, így könnyen lehet, hogy a közeljövőben az istálló BrawnGP-Mercedes néven folytatja útját – akár a világbajnoki címig.
A Mercedes komolyabban beszállna a BrawnGP támogatásába
Utolsó frissítés:
A Mercedes-Benz jelezte, hogy a mostani motorszállító pozíció kibővítéseként akár mint névadó is beszállna a BrawnGP támogatásába.