A csere utolsó felvonása: Ibrahimovic és Eto'o is aláírt

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Zlatan Ibrahimovic öt évre aláírt hétfőn a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona labdarúgócsapatához, Samuel Eto'o ugyenennyi időre az Interhez.


A 27 éves svéd válogatott csatár egy csereüzlet keretében igazolt a Barcelonához, amelynek 84-szeres kameruni válogatott csatára, Samuel Eto'o az Interhez szerződött, a katalán klub pedig további 50 millió eurót is fizet az olaszoknak. Az afrikai játékos - aki 2004-es érkezése óta két BL-serleget szerzett a Barcelonával - ugyancsak öt évre kötelezte el magát az észak-olaszokhoz.

A Barca ráadásul a fehérorosz középpályást, Alekszandr Hlebet kölcsönadja a milánóiaknak, és a szezon végén az Inter 10 millió euróért megvásárolhatja őt. Az Ibra becenévre hallgató támadó kedvéért 40 ezer ember gyűlt össze hétfőn a Camp Nou Stadionban. A játékos - aki megörökölte Eto'o 9-es mezét - várhatóan a David Beckhammel felálló Los Angeles Galaxy elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozhat be új csapatában, az együttes amerikai túráján. Előtte még kedden rendbe hozzák bal kezének egyik törött ujját.

"Nem azért jöttem, hogy Eto'o-t pótoljam, én teljesen más játékos vagyok. Keményen fogok dolgozni, hogy megmutassam: nem volt hiba engem ide hozni" - mondta a bosnyák-horvát származású Ibrahimovic, aki a Barca harmadik nyári szerzeménye. A brazil balhátvéd Maxwellt szintén az Internazionalétól, míg honfitársát, Keirrisont a Palmeirastól szerezték meg a gránátvörös-kékek.