A futballklubok segíthetnek a válság enyhítésében

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A jelek szerint semmi sem állhat az angol szurkolók és kedvenc focicsapatuk közé. A válság legalábbis biztosan nem, még akkor sem, ha az utóbbi száz évben ez a mostani tekinthető a legnagyobbnak a labdarúgásban. Egy megszívlelendő példa a szigetországból.


Anglia egyik központi megyéjében, Wes Midlands-ben például a statisztikák szerint nemhogy csökkent, éppen hogy nőtt a jegyeladás a focimeccsekre. Ez a tendencia a körzet négy legmagasabban jegyzett labdarúgóklubjánál (Aston Villa, Birmingham City, West Bromwich Albion és Wolverhampton Wanderers) egyaránt tapasztalható. Az optimizmus mindenkire ráragadt, hiszen a második ligás WBA bajnok győzelmét és a negyedik osztályú Walsall sikereit szinte biztosra veszik a drukkerek.

John Lamb, a Birminghami Ipari- és Kereskedelmi Kamara elnöke szerint a futball ebben a szezonban nagyon sokat segíthet majd a régiónak a recesszióból való kilábalásban. „Ez óriási lehetőség egész Midlands megyének – fogalmazott a szakember. – Erősítheti a régió jelentőségét és bevételt hoz az itteni meccseken, a televíziós közvetítéseknek köszönhetően pedig felbecsülhetetlen értékű egyéb hasznot hozhat.”

A szurkolók sokat segíthetnek klubjaikon és városaikon
© AP
A megye legeredményesebb és legnépszerűbb klubja, az Aston Villa például 30-tól 295 fontig kínálja a jegyeket stadionja ülőhelyeire, és eddig – rekordot jelentő – 24388 jegyet adott el az a 2009/2010-es szezonra. Hasonló a helyzet a Wolverhampton háza táján is, ahol a szurkolók már átlépték a tizenkilencezres jegyvételt az idei szezonban, szemben a tavaly ugyanebben az időszakban értékesített 15045 hellyel.

Mindkét klub sikerében szerepet játszik, hogy nem, vagy alig emelték a belépők árát. Jez Moxey, a Wolves vezérigazgatója elmondta, hogy nekik például a Molineux Stadion legolcsóbb jegyárait emelniük kellett, jelenleg 25 és 370 fontot kell kiadnia annak, aki élőben szeretné megtekinteni a csapat meccseit.

Ugyanakkor rengeteget számít, hogy a régió két csapata is a legmagasabb szigetországi bajnokságban vitézkedik (Aston Villa, Birmingham City). „Mindenki örül, hogy a Premier League-ben vagyunk. Még akkor is, ha a klub egyébként emelte a jegyárakat – mondta Linda Goodman, a Birmingham City Szurkolói Klub szóvivője. – Bár nem töltjük meg a lelátókat minden hétvégén, de érezhetően egyre nő az érdeklődés a meccsek iránt.”

A West Bromwich Albion hasonló cipőben jár, hiszen a sokak által a Championship fő esélyesének tartott csapat is növelte a jegyeladását a tavalyihoz képest. A vezetőségnek két lépése is volt a gárda első osztályból való kiesése után. Egyrészt befagyasztotta a jegyárakat, másrészt bevezette az U16-os csomagot, ami a fiatalabb korosztályt célozza meg, 49 fontért kínálva nekik az éves bérletet. Arról nem is beszélve, hogy a környékbeli vendéglátóhelységek forgalma is megnőtt az utóbbi időkben az egyre több meccsre kilátogató szurkolónak köszönhetően.

A nagy hagyományokkal rendelkező angol futball valóban segítheti a szigetországi regionális gazdaságot, Magyarországon ugyanakkor hiányzik az az aktív szurkolói bázis, amely érdemben könnyíthetne a klubokon. A West Bromwich Albion által is alkalmazott módszer ugyanakkor megszívlelendő. Ha nem is feltétlenül ezzel a módszerrel, de a fiatalok becsábítása a stadionokba az alapja lenne ennek a hiányzó bázisnak a megteremtéséhez.

Gazdasági szempontból is egyre több pozitív példa van már a hazai viszonyokhoz alkalmazkodó vezetőkre (Újpest, Debrecen, Győr, Kispest, Ferencváros), ami idővel a futball minőségét is növeli, így tíz éven belül egy megfontolt és hatásos „építkezéssel” a drukkerek is visszatérhetnek a lelátókra. A magyar futball válsága ugyanis nem 2008-tól tart.