Már az első kör meccsei is kemény küzdelmeket hoztak. Először a Kárpátia zenéjére bevonuló Zatureczky "Ősmagyar" Zsolt küzdelme lelkesítette fel a magyar közönséget, szinte egy emberként szurkoltak a hazai izomkolosszusnak. Bár távolról rendkívül jól és hatékonyan ostromolta Sander Duyvist, ellenfele igyekezett közel kerülni Zatureczkyhez, aki így nehezebben tudta kihasználni látványosan nagy ütőerejét és rámenősségét. Végül pontozással ugyan, de a hollandot hozták ki győztesnek a bírák.
Nagy ováció fogadta Németh "Tatár" Gábor szorítóba lépését, és rutinos MMA-bajnokunknak elég kevés időre volt szüksége a Romániából érkezett Tóth Kálmán legyőzéséhez. Németh rögtön agresszívabban és magabiztosabban lépett fel, majd gyakorlatilag az első földharcnál dűlőre vitte a dolgot, ellenfele meg is adta magát.
A valódi izgalmakat azonban a második kör hozta a hosszúra nyúlt szünet után. A K-1-es körökből is jól ismert holland Melvin Manhoef védte meg 85 kilós világbajnoki címét a jól mozgó Rácz Dénessel szemben. A magyar fiú agilisabb és aktívabb volt, az első meneteket nagy valószínűséggel meg is nyerte, Manhoef csak néha kezdeményezett, bár akkor látni lehetett, hogy nagyon gyors. A harmadik menetben aztán több, testre helyezett, jól eltalált ütés megingatta Ráczot, az egyik után pedig a bíró véget is vetett a harcnak.
A küzdelem azonban teljesen egyenrangú felek harcának tűnt. Rácz remek combrúgásokkal apasztotta Manhoef energiáit és láthatóan egyáltalán nem ijedt meg nagynevű ellenfelétől. A holland azonban kivárt, és rutinosan kamatoztatta kisebb termetét. Egyáltalán nem ellenfele fejére koncentrált, lábra és testre igyekezett támadni, ami végül meg is hozta az eredményét.
A legfontosabb mérkőzés előtt tanúi lehettünk egy újabb világbajnoki címvédésnek, Dimitri Shakuta ha nehezen is, de megtartotta övét Gregory Choplin ellen, és leginkább a meccs utolsó részében tudta maga felé billenteni a mérleget. Ugyananakkor a bírók kétszer is megkérdőjelezhetően ítéltek. Előbb a Rustemi Kreshnik - Wendel Roche meccsen, ahol előbbi többször és látványosabban támadott, a pontozók mégis a franciát hozták ki győztesnek. A döntés ellen a közönség hangos füttyszóval, Kreshnik pedig dühönve tüntetett.
A második hiba már jóval látványosabb volt, hiszen Szűcs Barna gyakorlatilag végig jobb volt nagynevű ellenfelénél, Gago Dragónál, aki már az első menetben többször is közelről nézte meg a ring padlóját. A bírók mégis extra menetet rendeltek el, hiába ünnepelt már az egész aréna nézőstül, edzőstül. A zárómenetet az erdélyi magyar fiú csak fél percig bírta, a meccs után kaptak is hideget-meleget a bírák.
A legnagyobb szám a végére maradt, mikor az ellenfelénél jóval kisebb darab Karacs Attila megérdemelten győzte le a több mint két méter magas svájci óriást, Björn Bregyt. A magyar fiú vehemensen kezdett, és miután ellenfele orra vérezni kezdett, Karacs is visszavett, de mind támadásban, mind védekezésben technikásabbnak és jobbnak bizonyult az elitet is megjárt ellenfelénél. Bár láthatóan elfáradt a végére, a hajrában a "Hun" ismét összeszedte magát, felülkerekedett Bregyn, így pontozással nyert, újabb nagy skalpot szerezve.
Újabb komoly skalpot szerzett az egyik legjobb magyar harcos
Utolsó frissítés:
Rácz Dénesnek sajnos nem sikerült megszerezni a 85 kilósok világbajnoki övét a rutinos címvédővel, Melvin Manhoef-fal szemben. Karacs Attila ellenben újabb nagy győzelmet aratott, ezúttal a svájci izomkolosszusnál, a sokat látott Björn Bregynél bizonyult jobbnak.