"A csapat elhatárolódik a médiában elterjedt hírektől, még nincs aláírt szerződésünk egyetlen versenyzővel sem a 2010-es évadra. Mindkét versenyzővel tárgyalásban állunk, de egyikükkel sincs megállapodásunk - olvasható az MTI-hez elküldött közleményben Alberto Martinellinek, a csapat sportigazgatójának nyilatkozata. - Azon is dolgozunk, hogy De Angelis és Talmácsi is a csapatunkat erősítse jövőre, mi ennek örülnénk a legjobban."
Az istálló megítélése szerint az ehhez hasonló híresztelések ártanak a csapat hírnevének, és hátráltatják a versenyzőkkel és szponzorokkal folytatott tárgyalásokat. "A csapat hivatalos közleményben fogja tájékoztatni a sajtó képviselőit, amikor megvan(nak) a jövő évi versenyző(i)."
Talmácsi csapata cáfolja, hogy új pilótát igazoltak volna
Utolsó frissítés:
Talmácsi Gábor csapata, a gyorsasági motorosok világbajnoki sorozatának királykategóriájában, a MotoGP-ben szereplő MOL-Scot Honda Racing csütörtökön közleményben cáfolta azon - nemzetközi és magyarországi - sajtóhíreket, melyek szerint a következő évre megállapodott volna Alex De Angelisszel.