Soron kívüli vizsgálat a botrányba fulladt Fradi-meccs ügyében

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Soron kívüli vizsgálatot rendelt el Budapest Rendőrfőkapitánya a hétvégén botrányos körülmények között félbeszakadt Ferencváros - Diósgyőr labdarúgó-mérkőzés rendőri biztosításával kapcsolatosan - jelenti a HavariaPress.


A rendőrség egyebek közt azt akarja tisztázni, hogy szakszerű volt-e szakmai szempontból a mérkőzés biztosítása, illetve mindent megtettek-e a rendőrök a közrend mielőbbi helyreállítása érdekében. Mint ismert, szombaton este, néhány perccel hét óra előtt félbeszakadt a Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó mérkőzés, a szurkolók többszöri rendbontása miatt. A mérkőzés után a Ferencváros szurkolói randalírozni kezdtek a stadion környékén, ennek során két rendőr könnyebb sérülést szenvedett egy-egy eldobott üvegtő, illetve néhány szurkoló megrongált egy rendőrségi kisbuszt is.

Az egyenruhások több embert is igazoltattak, illetve előállítottak a helyszínen, köztük egy garázdaság miatt elfogott férfiról kiderült, hogy körözték is. Egy embert pedig azért állítottak elő, mert nem tudta magát hitelt érdemlően igazolni. Az Üllői úti stadion környékén mintegy másfél órával a meccs félbeszakítása után, fél kilenc körül állt helyre a rend, a diósgyőri szurkolók pedig tíz óra után indulhattak haza Budapestről, rendőri biztosítás mellett. A történtek után a rendőrségen belső vizsgálat indult annak megállapítására, hogy a mérkőzés biztosítása szakmai szempontból szakszerű volt e, illetve a helyszínen lévő rendőrök minden elvárhatót megtettek e annak érdekében, hogy a közrend mihamarabb helyreálljon. Ezzel párhuzamosan a nyomozók igyekeznek azonosítani azokat a szurkolókat, akik részt vettek a rendbontásban; ők elfogásuk esetén csoportos garázdaság miatt számíthatnak felelősségre vonásra.