Így sorsolták ki a focivébé csoportbeosztását
Utolsó frissítés:
Pénteken világbajnok focisták részvételével sorsolták ki Costa do Sauipében a 2014-es brazíliai focivébé csoportbeosztását. A hvg.hu-val percről percre követhető volt a sorsolás és a gála.
Most érkezett
Chile a spanyolok mellé kerül
Chile a B csoportba került a címvédő Spanyolország mellé, Kamerun pedig az A csoportba, Brazília mellé. Equador az E csoportba került Svájc mellé – ebben a csoportban ők játsszák az első meccset.
Percről percre
Olaszország Uruguay csoportjába került
Jön a második kalap, egy zónából két csapat nem kerülhet egy négyesbe, az X kalap segít ennek elkerülésében – ide került a négy kiemelt dél-amerikai csapat. Olaszország a D csoportba került Uruguay mellé.
Íme a többi kiemelt a csoportokban
Svájc az E csoport kiemeltje lett, az F csoportban ugyanezt a helyet Argentína kapta. A G csoportba Németország, a H-ba pedig Belgium került.
Brazília az A csoportba, Spanyolország a B-be került
Kolumbiát a C csoportba, Uruguay-t a D csoportba sorsolták.
Négy kalapból sorsolnak
Négy kalapból sorsolnak, sorban haladnak, egy-egy kalapból egymás után kisorsolják mind a 8 csapatot.
Indul a sorsolás, érkeznek a focisztárok
A FIFA főtitkára, Jerome Valcke indítja el a csoportbeosztás sorsolását, és egymás után behívják a segédkező korábbi világbajnokokat, a német Lothar Matthäust, az olasz Fabio Cannavarót, az argentin Mario Kempest, a spanyol Fernando Hierrót, a francia Zinédine Zidane-t, az uruguayi Alcides Ghiggiát, az angol Geoff Hurst és a házigazdák részéről Cafut.
Megérkezett a Fekete Gyöngy
Pelé lépett a színpadra, aki azt mondta, nem tud nemmel válaszolni arra a kérdésre, jövőre döntőbe kerül-e a brazil válogatott. Azt szeretné, ha a csapat meg is nyerné a vébét. Ezután bemutatják a meccsek brazil helyszíneit.
Ronaldo behozta a labdát, táncolt a kabalaállat
A vébé hivatalos nagyköveti címét is viselő Ronaldo bemutatta a torna labdáját. A brazil vébé kabalaállatát, Fulecót, a tatut is bemutatták, aki még táncolt is egy kicsit.
Bemutatkoznak a vébé résztvevői
Videoösszeállításban mutatják be a vébén részt vevő 32 csapatot.
Behozták a kupát, egész este a színpadon lesz
Az előző nyertes, a spanyol csapat szövetségi kapitánya, Vicente del Bosque lépett a színpadra, magával hozta a trófeát is, amelyet felállítottak a színpad szélén. Újra zene következik.