EURO 2016, 10. nap - percről percre
Utolsó frissítés:
A franciák óraműve mintha az egész Eb alatt késésben lenne, de a mérkőzéseik végére eddig magára talált a szerkezet. A csoportelsőségért csatába szálló dolgos svájci mesterek alakulata meglepheti őket, azonban egy döntetlennel kéz a kézben léphetnek a 16 közé. Az élet-halál találkozót pont ezért a román-albánon kell keresnünk, ugyanis mindkettőnek csak a győzelem elfogadható, ha legalább a harmadikok között szeretnék találni magukat.
Most érkezett
Gignac fejelt, Sommer biztosra ment
Ezúttal Pogba előkészítésből jeleskedett, balról szállt be a beadása az ötösre, Gignac verte meg az emberét, de nem tudott sem erőt, sem pontosságot beletenni. Mellé ment volna, de Sommer inkább megfogta.
Percről percre
Pogba bődületes kapufát lőtt
Nagyon él eddig a mérkőzésen a fiatal francia, az imént már nagyon közel járt a gólhoz. A 16-os előteréből tempóból lőhetett, Sommer csak a szemével követte, hogy kivágódik a labda a jobbfelsőnél a kapufáról.
Pogba kétszer is tesztelte Sommert
Megtörténtek az első kapura lövések, Sommernek kellett védenie Pogba lövését, kétszer is, amiket a felső kapufa fölé öklözött ki a kapus. Eddig 3 szögletből voltak veszélyesek a franciák.
Sadiku maradt lesen
A kezdeti román próbálkozások után kiegyenlítődött a játék Lyonban is. Egy íveléssel Sadiku indult volna meg a román kapu felé, de lesen ragadt.
Tíz percnyi játék után kiegyensúlyozott a játék Lille-ben
Második szögleter már a svájciak lőtték középre,Közel jártak egy gólhoz. Az ötös vonalon belül próbálták bepiszkálni a labdát a francia kapuba.
Stanciu nagyon él
Az első védés is megvolt, Stanciu előtt adódott lehetőség egy lefordulásból, ám Berisha remekül védett.
Keményen játszanak a felek
Csúnyán lerúgta Basha a román Hobant, de rövid ápolás után már vissza is tért.
Pörögnek a svájciak
A franciák jutottak szöglethez, de utána kontráztak a svájciak, ám eredmény nélkül. Az alpesi csapat játékán látszik, hogy nem a döntetlenben bíznak.
Stanciu ereszt meg egy lövést
Nagy iramban kezdődött a román-albán mérkőzés, és bár sok a kezdeti pontatlanság, Stanciu mégis lövőhelyzetbe került 18 méterre a kaputól, de csúnyán mellé szállt.
A fogarasi Tesco kimaxolta a szurkolást
A tegnapi magyar-izlandi meccs után a szorgoskodó Tesco-dolgozók ezt a művet rakták ki ma. Már csak a következő magyar meccs eredménye hiányzik, meg persze a továbbjutás.