Tizenegyesekkel jutott az elődöntőbe Portugália
Utolsó frissítés:
A negyeddöntők első meccsén Lewandowski szerezte meg a vezetést a lengyeleknek, majd a mindössze 18 éves Renato Sanches egyenlített. Több gól már nem esett a rendes játékidőben, és a hosszabbításban is maradt az 1-1. A tizenegyespárbajban nem hibáztak Ronaldoék, így ők jutottak be az elődöntőbe.
Most érkezett
- Lengyelország - Portugália 1-1: Lewandowski 2', Renato Sanches 33', tizenegyesekkel 3-4
Már csak nyolc csapat van versenyben a 2016-os Európa-bajnokságon; a sokak által titkos favoritnak kikiáltott Anglia hatalmas meglepetésre kiesett Izland ellen, és már az is biztos, hogy elmarad a címvédés: a nagy esélyes Spanyolország a taktikus olaszok ellen vérzett el.
A Lengyelország-Portugália-Belgium trió viszont nagy lehetőség előtt áll: relatíve könnyen juthatnak döntőbe. Mert míg a másik ágon a német-francia-olasz hármas küzd majd a döntőzésért, addig a belgáknak Wales-t kell legyűrniük az elődöntőért, a papírforma alapján ez nem okozhat gondot a vörös ördögöknek, az elődöntőben pedig a lengyel-portugál párharc győzetésevel meccselnének.
A lengyeleknek is minden esélyük megvan, hogy eljussanak az elődöntőig - ott pedig bármi megtörténhet! Ehhez a portugálokat kell legyőzniük, ami nem lehetetlen küldetés Lewandowskiék számára. A németek ellen már megmutatták, hogy nem lehet félvállról venni őket, és Cristiano Ronaldoék játéka minden, csak nem meggyőző. Tegyük hozzá: eddig. Egy magára találó Portugália és a masszív lengyel csapat izgalmas negyeddöntőt hozhat össze, este meglátjuk, hogy mire mennek egymással!
Percről percre
Renato Sanches is bevágta, 1-2!
Nagyon higgadt volt a 18 éves sztár.
117. perc: megint Pepe ment nagyot
Milik érkezett volna a beadásra.
114. perc: egy újabb céltalan lengyel beadás
Kapustka megcsinálta a szélen, aztán szépen odaadta a labdát a portugáloknak.