Tényleg ez volt a világ legparádésabb nyitógálája?
Utolsó frissítés:
A szervezők pompázatos előadást ígértek a vizes vb megnyitóján, ehhez képes kaptunk sámánokat, operettet és pszichedeliát is a 3,4 milliárd forintból megvalósult gálán. Bele se merünk gondolni, hogy a kétszámos haknit lenyomó sztárvendégnek ebből mennyi jutott.
Most érkezett
Hát ez nem az olimpia
Zászlók jönnek, zászlók mennek, a csapatok azért nem követik - igaz, a Dunára épített színpad aligha bírná el a 2400 versenyzőt.
A felvonulás mindenesetre így is pont olyan unalmas, mint bármelyik olimpiai megnyitón, úgyhogy nézzünk az esemény hivatalos megnyitásáig valami vizes klasszikust. Nem a Dunáról, a Balatonról - elvégre Balatonfüred a játékok másik helyszíne.
Percről percre
Forintról-forintra
Lassan túl vagyunk az 1.7 milliárdon. Taps!
A budai várat sem láttuk még ilyen hallucinogén kontextusban
Vagy nem ünnepélyes megnyitó keretében.
Még nincs teljesen kész
Ezt az óriás műugrás híres tornyáról tudjuk meg a vb versenyszámainak és helyszíneinek bemutatásakor. Elég látványos, ami a Dunán történik, kár, hogy megint ugyanaz a stíl: egy halom ember mozog egyforma ruhában egyszerre a színpadon.
Reméljük, a nemzetek zászlói nem lesznek egyformák.
Jön a java
A történelmi kavalkádot a Himnusz zárja le, de ne menjenek messzire! A hivatalos beszédek után jön a szurkolói dal, a "Világsztár" és a finálé - reméljük a kihagyhatatlan tűzijátékkal.
Pancsoló zavar
Mondjuk a Pancsoló kislány egy 1959-es dal, így furán hat a késő XIX. századi jelenetben, de kicsire nem adunk.
Addig jó, míg Kádár él
Ugyan a magyar vízi sportok hőskorát hivatott bemutatni a következő élőkép, zenének mindenesetre az 1959-es Pancsoló kislányt sikerült archaizálni cseppet.
Most már azon se lepődnénk meg, ha Korda György bukna ki a habokból.
Itt az első világsztár
A rakpartról szivárognak el a nézők, pedig a színpadon feltűnik sárgában Mihalik Enikő topmodell.
Nem irigyeljük azokat a külföldieket, akik arra próbálnak rájönni, vajon miért mászkál a színpadon egy halom nő.
Próbáljuk értelmezni a hölgyek vonulását a színpadon...
...de még nem látjuk át a mátrixot. Pedig igyekszünk.