Tényleg ez volt a világ legparádésabb nyitógálája?
Utolsó frissítés:
A szervezők pompázatos előadást ígértek a vizes vb megnyitóján, ehhez képes kaptunk sámánokat, operettet és pszichedeliát is a 3,4 milliárd forintból megvalósult gálán. Bele se merünk gondolni, hogy a kétszámos haknit lenyomó sztárvendégnek ebből mennyi jutott.
Most érkezett
Percről percre
Rögtön három csatornán is a megnyitót adja az állami média
A magyar állami média három csatornán is közvetíti a nyitóünnepséget, keressük, hogy mely külföldi adók követik még az M4, a Duna és a Duna World példáját. A német és osztrák közszolgálat nem adja élőben, ahogy a Eurosport sem, amely a vb nemzetközi partnere. De mintha késne a műsor.
És megérkezett a miniszterelnök is
Keződhet a 60-70 perces show, amelynek minden perce majdnem 50 millió forintba került az adófizetőknek.
A nagy hohoho
Már csak néhány perc a kezdésig, reménykedjünk együtt, hogy a magyar vízkultúra legnagyobb alakja is feltűnik majd a gálán.
Emlékeznek, mit ígértek a vizes vb wifijéről?
Biztonságos a wifi használata a vizes világbajnokságon – írta csütörtökön a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nkft, miután kirobbant a botrány, hogy azeriek adatgyűjtő szoftveres cége szolgáltatja a vizes vb ingyenwifijét. Erre az adatvédelmi hatóság elnöke is kíváncsi lett, meg a parlament ellenzéki politikus vezette nemzetbiztonsági bizottsága is ülésezni akar az ügyben, aztán váratlanul kiderült, hogy nem is azeri cég lesz a szolgáltató, mert a titkosszolgálat ajánlása nyomán az Antenna Hungária végül nem is szerződött a WandaFi-vel.
Végül nem tudni, kinek a wifije működik például a nyitóünnepség helyszínén, a hvg.hu munkatársa ennek ellenére halált megvető bátorsággal rácsatlakozott. A belépési feltételek láttán mindenki eldöntheti, elhiszi-e a szervezőknek, hogy ez biztonságos.
A lényeg, hogy nem vállalnak felelősséget semmiért - sem adatlopásért, sem megfigyelésért:
Még gyorsan pár migránst és civilt elkapnak
Az M4 Sport még gyorsan leadja az utolsó egyperces híreket a vb megnyitója előtt. A négy hír: Egyiptomban merénylet, Kovács Zoltán ellenállást ígér a kormány nevében, a franciák a nizzai terrortámadásra emlékeznek, az olaszok meg ellenőriznék a civil szervezeteket, akik migránsokat mentenek. Egy kis kormányvalóság még az országszerte világhírű megnyitó előtt.
Az idő remek
Az eseményt mindössze pár százan láthatják a helyszínről, azért a rakparton elhelyezett óriáskivetítő is sokakat vonz. Ők egyelőre egy Instagramra való naplementét kaptak jutalmul.
A tömeg tudósítónk szerint egyelőre gyér, de legalább kivetítőből sok van.
Vörös szőnyeg magyar módra
Nem csak a gála ígérkezik pompázatosnak, de a közönség is. Persze az jól látszik, hogy nem mindenki ugyanonnan öltözködik.
Benedek Tibor egykori vízilabdázó feleségét, Epres Pannit nem kell tanítani az öltözködésre, a modell egyszerre laza és elegáns. És feltűnő a nagy kékségben.
Akárcsak Tállai András felesége - ő a fodrászhoz is benézett.
Megmutatjuk, hogy festenek a vébéhelyszínek a megnyitó napján
Vajon hogyan futottak versenyt az idővel a margitszigeti építőmunkások? És mit tegyen, aki nem akar a Matolcsy-féle pécsi sörből inni, amit egyedüliként csapolnak a Duna Arénában? Olvassa el mélyreható tudósításunkat!