Ma már Japánnal meccselnek a magyar vízilabdás lányok
Utolsó frissítés:
Zajlanak a vizes vb harmadik napjának eseményei. Ma már négy sportágban versengenek a résztvevők.
Most érkezett
Szilágyi Dorottyáé a harmadik magyar gól
A japán támadás eredménytelenül zárul, a magyar újonc azonban betalál.
Elsőként Olasz Annának és Sömenek Onon Katának szoríthattunk, akik Balatonfüreden, 10 kilométeres távon mutatták meg, mire képesek. Budapesten folytatódnak a szinkronúszók és a műugrók versenyei, illetve megkezdődött a nők vízilabdatornája a Margitszigeten. A magyar válogatott este 20:10-kor csobban medencébe, és Japánnal mérkőzik.
Ma három érmet osztanak ki.
A nap részletes programját itt találja.
Percről percre
Bujka újra!
Már két góllal megyünk.
A magyarok találnak be először
Szilágyi Dorottya révén a magyar csapat hozta el a labdát az első ráúszásnál, Bíró Attila játékosai támadhattak először.
Keszthelyi Rita lövését még védte a japán kapus, Bujka Barbara azonban bevágta a lepattanót.
Japán-Magyarország: 0-1!
Kezdődik a magyar-japán
Több ezer néző várja a női pólóválogatott első mérkőzésének kezdetét a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.
Kövesse velünk az eseményeket percről percre!
A hollandok is nagyot nyertek bemutatkozó meccsükön
Az Európa-bajnoki ezüstérmes holland válogatott 15 góllal, 17-2-re legyőzte a francia együttest vasárnap a budapesti vizes vb női vízilabdatornájának magyar érdekeltségű csoportjában.
Megérkeztek a pólós lányok a Margitszigetre
20:10-től Japánnal mérkőzik a magyar női vízilabda-válogatott, amely délben szuper tortát kapott centerétől, Bujka Barbarától.
Nemrég megérkezett a csapat a Margitszigetre, velük tart Csernus Imre is, aki nemrég fogadalmakat íratott a lányokkal, a vb-re való felkészülés jegyében.
Megint kínai versenyző nyert 1 méteren
Tizenkétszer hirdettek győztest e számban, kilencsszer született kínai győzelem.
Bontják a megnyitó kulisszáit, forgalomkorlátozás lesz
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap estétől a budai alsó rakparton a budapesti vizes-világbajnokság nyitó ünnepségének bontási munkái miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
21 órától éjfélig a budai alsó rakpart forgalmát a Várkert Bazár környékén egy sávra korlátozzák, a Friedrich Born rakpart ezen szakaszán a kétirányú forgalmat rendőrök irányítják majd.
A budai alsó rakpart Döbrentei tér és Halász utca közötti szakaszán éjfél és hétfő hajnali 5 óra között teljes útlezárás mellett végzik a bontási munkálatokat - írta a BKK.
Jókedvűen készül a vb-re Kenderesi és Sebestyén
Nem titok, hogy az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás, és az ugyancsak úszó olimpikon Sebestyén Dalma egy pár. Mindketten szerepelnek a hazai rendezésű vizes világbajnokságon is: Tamás 25-én, 200 pillangón, kedvese pedig 27-én, 200 méteres mellúszásban indul. Bár minden bizonnyal egyre izgatottabban várják a megmérettetést, már egy kicsit rá is pihennek, és egy kis bohóckodásra is marad idejük: