Hollandia-Magyarország - ÉLŐ
Utolsó frissítés:
Ma megint felkavarják a sportolók az állóvizet a budapesti FINA vizes vb-n, a női pólóban már a csoportelsőség lesz a tét Magyarország számára, de lesznek döntők szinkronúszásban és műugrásban is. Kövesse velünk az eseményeket percről percre!
Most érkezett
Harmadik váltó: megint visszaestünk
Másfél percre nőtt a hátrányunk a harmadik váltó után az 5 km-es nyílt vízi váltó döntőjében, ebből kell majd mindent ledolgozni az utolsó magyar váltótag Gyurta Gergelynek. A harmadik etapban többen eltévedtek, amivel értékes másodperceket vesztettek.
Percről percre
Ma 41 éves a pólóisten!
Kásás Tamás jobban néz ki, mint valaha, és a Masters-, azaz öregfiúk-vb-re készül, edz ma, a születésnapján is!
A második váltó után 10 helyet javítunk
Féltávnál a 7. a magyar csapat, az első helyezett britekhez képest 30 másodperc a hátrányunk, azaz Rasovszky Kristóf fél percet javított a magyar csapat helyzetén.
Az első váltó után hátul vagyunk
Egy perccel vagyunk lemaradva az első amerikaiakhoz képest, 1250 méter után, Risztov Éva szerint a második élbolyhoz kell felzárkóznunk. Egyelőre Hongkong és Ecuador is megelőz minket, de mi női úszóval kezdünk, most pedig Rasovszky Kristóf próbál felzárkózni a nyílt vízi 5 km-es váltó döntőjében.
Nem lesz gond az óriás-toronyugrással
Legalább is ezt ígéri a magyar fél, miután a FINA módosításokat kért a fővárosi Batthyány téren felállított toronynál. "Az óriás-toronyugrás viszonylag új sportág, mindössze harmadszor szerepel a vizes vb programjában. A FINA folyamatosan fejleszti a követelmény-rendszerét. A nemzetközi szövetség kért néhány átalakítást a hibátlanul elkészült tornyon. A módosítások legfőbb célja, hogy ezekkel kényelmesebbé tegyék a tornyot a versenyzők számára, egyúttal javítsák a televíziós közvetítés minőségét."
A főleg árában hibátlan torony módosításai elkészülnek időre, és az edzések is a tervezett időpontban kezdődhetnek meg, ígérik a szervezők.
Lassan kezdődik a nyílt vízi csapatverseny
Risztov Éva arról beszél az M4-en, milyen különleges ez a még nem olimpiai szám, amelyben férfiak és nők úsznak együtt, és küzdenek egymással. Nemsokára elindul az 5 km-es csapatverseny olyan magyar úszókkal, mint Gyurta Gergely. Az 5 km-es táv rövidnek számít ebben a műfajban. Juhász Janka kezd, aztán Rasovszky Kristóf következik, őt Novoszáth Melinda követi, majd Gyurta lesz az utolsó a magyar csapatban, neki ez lesz az első jelenése a vb-n. A vezetés az első hat helyre várja a magyarokat a mezőnyben.
Kenderesi: világbajnok szeretnék lenni
Nem szerénykedik, nem óvatoskodik Kenderesi "Sajtburesz" Tamás a Népszavának adott interjújában, a fiatal úszó kijelenti, világbajnok szeretne lenni Budapesten. Az úszás jól megy, az edzések biztatóak, összejöhet a világbajnoki cím 200 méter pillangón. A riói bronzérmes még nem úszott a Duna Arénában, és már nem is fog az úszóprogram előtt – ez afféle babona nála, meglátjuk, bejön-e. És egyáltalán nem hat rá bénítólag, hogy itthon kell versenyeznie, hanem inkább feldobja a hazai pálya.
Néhány napja a hvg.hu-nak is nyilatkozott.
Mennie kell az úszószövetségi elnöknek? Úszóbotrányok futószalagon
Még meg sem kezdődtek a klasszikus úszószámok, máris arról olvasni, leváltják a Magyar Úszó Szövetség elnökét, Bienerth Gusztávot. A 444 értesülései szerint elfogyott Bienerth körül a levegő, az úszótársadalmon kívülről érkező, menedzserszemléletű elnök rosszul mérte fel a helyzetet, amikor nekiment Gyárfás Tamás korábbi úszóelnöknek. Állítólag elfogytak körülötte az egykori támogatói is, az úszótársadalmon belül pedig folyamatosan támadják. Utódja Fürjes Balázs, a kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos lehet.
Szerdán pedig arról lehetett olvasni, a FINA egyik alelnöke, a kuvaiti Huszain al-Muszallam jutalékot kért egy hangfelvétel szerint egy szponzori konstrukció után egy kínai marketingügynökségtől. A FINA szerint minden a szabályok szerint történt, de a Nemzetközi Olimpiai Tanács vizsgálja az ügyet. Érdekesség, hogy a MÚSZ-on belül is hasonló rendszer működik: aki szponzort hoz, jutalékot kap a szponzori szerződésben foglalt támogatási összegből.
A női pólóban már a csoportelsőség a tét
Lesz ma is minden a budapesti vizes vb-n: 10:00-től a nyílt vízi úszás 5 km-es csapatversenyére kerül sor Balatonfüreden a magyar csapat aktív részvételével, illetve a 3 méteres női műugrás selejtezőjét láthatjuk az élő tévéközvetítésben. Utóbbiban szoríthatunk Fazekas-Gondos Flórának és Kormos Villőnek.
11-től a Városligeté a főszerep, a szinkronúszás páros gyakorlatainak döntőit nézhetjük meg, majd 13:30-tól az Olaszország–Kína női vízipólómeccs következik a budapesti Hajós Alfréd Sportuszodából.
15:30-tól indul a korábbi 3 méteres női műugrás selejtezőjéből a döntőbe jutott versenyzőinek végső összecsapása, 18:15-től pedig a 3 méteres férfi döntő veszi kezdetét. Ugyanekkor kezdődik a szinkronúszás szabad kombinációjának selejtezője a magyar csapat itt is mindent meg fog tenni a döntőbe kerülésért.
Végül női vízilabdával zárunk, a Magyarország–Hollandia-csoportmérkőzés zárja a napot, a tét a csoportelsőség.
Nők, 3. forduló
A-csoport
13.30: Olaszország–Kína (Tv: M4 Sport)
17.30: Brazília–Kanada
B-csoport
18.50: Új-Zéland–Egyesült Államok
21.30: Dél-Afrika–Spanyolország
C-csoport
9.30: Japán–Franciaország
20.10: Magyarország–Hollandia (Tv: M4 Sport)
D-csoport
10.50: Ausztrália–Görögország
12.10: Oroszország–Kazahsztán