Újabb futballvereség: Rossival a kispadon 1-0 a finneknek
Utolsó frissítés:
Tamperében kezdte meg szereplését a magyar labdarúgó-válogatott az új sorozatban, a Nemzetek Ligájában. A debütáló Marco Rossi szövetségi kapitánnyal a csapat idei első győzelmére hajtott a finnek ellen. Nem jött össze.
Most érkezett
Válaszolnak a finnek is
Soiri vezethette rá lendületesen a labdát a magyar védelemre, 20 méterről ellőtte a labdát, de az nem sokkal mellé ment.
Percről percre
Magyar helyzettel indul a félidő
Az első magyar szögletet Stieber ívelte be, pont Lang fejére, de hiába volt üresen, nem találta el a kaput. Több volt ebben.
Elkezdődött a második félidő
45 perce maradt a magyar csapatnak a javításra.
Ezzel a góllal vezetnek a finnek
Marco Rossi bemutatkozása egyelőre nem a várakozásoknak megfelelően alakul, hiszen a finnek veszélyesebben játszanak és ezzel a találattal jobban is állnak.
Vége az első félidőnek
Öt perces ráadás után véget ér az első játékrész, a finnek Pukki góljával vezetnek.
Szalai is sárgát kap
Szala és Arajuuri ütközik a levegőben, a finn játékosnak felszakad a szemöldöke. A magyar csatár sárga lapot kapott az első félidő hosszabbításának második percében.
Finn csere
Uronen helyett Granlund érkezik a finn védelembe a 46. percben.
Stieber veszélyeztet
Egy perccel később az eddigi legnagyobb lehetőséget alakította ki a magyar csapat. A gyors ellenakció végén Kovács készítette le a labdát Stiebernek, ám lapos lövése az oldalhálóba vágódott.
Helyzetecske
A 43. percben Kovács tekerte be a szabadrúgást, Lang pedig közelről, fordulásból fölé lőtt.
Az első sárga lap
Uronen kap sárgát a Szalai elleni durva szabálytalanság miatt a 41. percben. Csúnya belépő volt, a magyar csatárt ápolni is kell.