Sima Loki-vereség lett a vége
Utolsó frissítés:
A Debrecen futballcsapata végül nem szerzett pontot a Bajnokok Ligájában, de mégsem kell lehajtott fővel búcsúznia a legrangosabb európai kupasorozattól. Az Olympique Lyon ellen is küzdöttek a hajdúságiak, de ennyire telt a jó formában lévő csoportelső ellen. Marad a magyar bajnokság.
Most érkezett
A bíró lefújja a meccset
Idei utolsó Bajnokok Ligája-mérkőzésén a Loki 4-0-s vereséget szenvedett az Olympique Lyontól.
"Jól játszottunk az első félidőben, ugyanakkor két hatalmas egyéni hiba előzte meg a bekapott gólokat - mondta a szakember a televíziós közvetítés során. - A második félidőben kijött a nagyobb tudás, ráadásul véleményem szerint a második gól lélekben megtörte a játékosokat. Amikor olyan gólokat kapunk, hogy az ellenfél kijátszik minket, azt az ember tudomásul veszi, ha a saját hibáink eredményezik a hátrányt, azt nehezebb feldolgozni. Nyilván a Lyon akkor is megnyerte volna a meccset, ha nincsenek ezek a kihagyások, de akkor a gólkülönbség nem lett volna ilyen."
A magyar bajnok pont nélkül zárta a sorozatot, ezzel a kilencedik ilyen csapat a legrangosabb európai kupasorozat történetében. Ezt megelőzően a szlovák 1. FC Kosice (1997), a török Fenerbahce (2001), az orosz Szpartak Moszkva (2002), a belga Anderlecht (2004), az osztrák Rapid Wien (2005), a bolgár Levszki Szófia (2006), az ukrán Dinamo Kijev (2007) és az izraeli Maccabi Haifa (2009) esett ki szerzett pont nélkül. "Sajnáljuk, hogy nem sikerült pontot szerezni, de tudomásul kell venni, hogy ezek a csapatok jelenleg előrébb tartanak" – tette hozzá Herczeg.
Laczkó Zsolt és Sidney Govou párbaja © MTI/EPA |
A játék többi elemében a számok nem mutatnak jelentős különbséget az európai élmezőny és a Debrecen között, a kapura tartó lövésekben például a középmezőnyhöz tartozik a hajdúsági együttes. A Debrecen pont nélkül, 5-19-es gólkülönbséggel zárta a csoportküzdelmeket, így a negyedik helyen végzett az olasz Fiorentina, a francia Olympique Lyon és az angol FC Liverpool mögött.
A Debrecen hat mérkőzésen öt gólt szerzett és 19-et kapott, utóbbi negatív csúcsbeállítás a BL-ben. 2007-ben a Dinamo Kijev, 1995-ben pedig a Ferencváros kapuját vették be ugyanennyiszer az ellenfelek. A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Fiorentina 15 pont, 2. (és továbbjutott) Olympique Lyon 13, 3. FC Liverpool 7, 3. Debreceni VSC 0
BAJNOKOK LIGÁJA 2009/2010 |
E CSOPORT, 6. FORDULÓ OLYMPIQUE LYON - DEBRECENI VSC 4-0 (2-0) Lyon, Stade de Gerland V.: Florian Meyer (német) OLYMPIQUE LYON: Lloris - Réveillére, Cris, Boumsong, Cissokho - Govou (Pjanic 30.), Gonalons, Makoun (Källström 73.), Delgado, Bastos - Gomis (Lisandro López 67.) Vezetőedző: Claude Puel DEBRECENI VSC: Pantics - Bodnár (Bernáth 52.), Mészáros, Mijadinoszki, Laczkó - Czvitkovics, Szélesi, Luis Ramos (Kiss 56.), Szakály (Feczesin 75.) - Varga - Coulibaly Klubmenedzser: Herczeg András Gólszerző: Gomis (25.), Bastos (44.), Pjanic (59.), Cissokho (76.) |
Percről percre
Három perc hosszabbítás
Három percet hosszabbít a bíró.
Feczesin fejel
Feczesin fejesét védi a franciák kapusa, majd a földön marad egy ütközést követően. Ápolni kell.
Lisandro Lópet közeli fejes
Egy beadás után Lisandro López bólintott kapura, de nem kellett védeni a kapusnak.
Kiss próbálkozását védi a kapus
Kiss Zoltán lövi el, de Lloris résen van és fogja a labdát.
Sima a vége: Cissokho berámolja a negyediket is
Cissokho rövid labdavezetés és gondolkodás után mintegy 18 méterről belövi az Olympique Lyon negyedik gólját. 4-0
Czvitkovics életerős lövése
Czvitkovics húszméteres bombájába beleér egy védő, így szögletre pattan a labda.
Bastos távoli bombája
Bastos tüzel távolról, mintegy húsz méterről, de nem találja el a magyar kaput.
Góllá érett a francia fölény
Újabb hazai gól. Bastos bal oldali beadásába Pjanic ért bele, a Loki kapusa nem tudott védeni. 3-0
Beleerősített a Lyon
Érezhetően többet és aktívabban támad a francia csapat a második félidő elején.