Nem ment a Lokinak, sima francia győzelem lett a vége
Utolsó frissítés:
Már a harmadik percben vezetést szerzett a francia csapat, tíz percen belül pedig növelte az előnyét. A kezdést magyar szempontból még borzasztóbbá tette a harmadik vendéggól. Innen lehetetlen volt felállni, hiába húzta meg a hajrát a Loki. A Lyon minden téren felülmúlta a hajdúságiakat, győzelme teljesen megérdemelt.
Most érkezett
Újra az egycsatáros játék
Herczeg András, a Debrecen trénere ezúttal is a 4-5-1-es felállás mellett döntött, akárcsak a Liverpool ellen. Ezzel stabilabb középpályát céloz meg a Loki, de bevallottan nem akar visszavenni a támadásból. A magyar tréner a Lyon fölényével számol.
"Nagyon megfogta a csapatot a harmadik percben kapott gól, majd tíz perccel később még egy következett. Ettől kezdve pontatlanná vált a játékunk, s a Lyon könnyedén érvényesíthette az akaratát - értékelt a meccs után Herczeg András, a DVSC trénere. - A második félidőre sikerült magunkat összeszedni, de sajnos ezt a játékrészt sem sikerült kihoznunk döntetlenre, vagy akár győzelemre. Tudtuk, hogy a Lyon jobb csapat, így csak gratulálni tudunk neki, a célunk pedig az, hogy legközelebb a Fiorentina ellen szorosabb meccset játsszunk."
"Azzal, hogy korán sikerült betalálnunk, jelentősen megkönnyítettük a dolgunkat, de továbbra is úgy gondolom, jó csapat a Debrecen - vette át a szót Claude Puel, az Olympique Lyon vezetőedzője. - Ezt be is bizonyította, hiszen játékosai az utolsó percig próbálkoztak, egy pillanatig sem adták fel a meccset. Ez pedig nagyon becsülendő, később ebből sokat profitálhatnak, akár még ebben a mostani BL-kiírásban is."
Galériánkhoz kattintson! © Stiller Ákos |
BAJNOKOK LIGÁJA 2008/2010 |
E CSOPORT, 2. FORDULÓ: DEBRECENI VSC - OLYMPIQUE LYON 0-4 (0-3) Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 42 ezer néző V.: Tom Henning Øvrebø (norvég) DEBRECENI VSC: Poleksic - Bodnár, Komlósi, Fodor, Leandro - Szakály (Dombi 85.), Kiss, Czvitkovics, Varga, Laczkó (Rudolf 46.) - Coulibaly Klubmenedzser: Herczeg András OLYMPIQUE LYON: Lloris - Réveillére, Cris, Toulalan, Cissokho (Kolodziejczak 78.) - Clerc, Makoun, Källström - Govou, Gomis (Ederson 54.), Pjanić (Gonalons 57.) Vezetőedző: Claude Puel Gólszerző: Källström (3.), Pjanić (13. perc), Govou (24.), Gomis (51.) |
Percről percre
Kijöttek a csapatok
Kollégánk a helyszínen követi nyomon az eseményeket, a twitterre kitett jelentése szerint Bodnárral az élen kijöttek melegíteni a csapatok.
Rudolf a cserepadon, Bodnár és Szakály a kezdőben
A vártaknak megfelelően Bodnár László és Szakály Péter vállalta a játékot, így ők a kezdő tizenegyben kapnak szerepet a Lyon ellen. Rudolf Gergely csereként segíti majd a Lokit.