percről percre

Nagy zakót kapott a magyar csapat, kilencgólos vereség a spanyoloktól

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az első félidőben nem sikerült hozni a franciák elleni játékot, és nyolc góllal fölénk kerekedtek a spanyolok. A második félidőben jobban kezdtünk, de a végére megint fölénk kerekedett az ellenfél, és esélyünk sem volt fölzárkózni. Nem lesz könnyű pénteken a csehekkel, akik éppen hogy kikaptak a franciáktól.

Most érkezett

Ilyést kiszórják

Ilyés is megkapja a maga két perces kiállítását, a spanyolok hetest kapnak. Iker Romero belövi. 14-21


A keddi nyitónaphoz hasonlóan megint több ezer magyar szurkoló lepte el a bécsújhelyi csarnokot, és a legtöbbjük élt is a szervezők adta lehetőséggel, így valóságos zászlóerdő borította az egyik kapu mögötti tribün középső és felső részét. A találkozó előtt vált bizonyossá, hogy ha most nyer Csoknyai István szövetségi kapitány együttese, akkor középdöntős - azaz a legjobb 12 közé kerül -, és a maximális négy pontból hármat visz magával az innsbrucki csoportba, míg a csehek kiesnek, és tét nélküli lenne a pénteki egymás elleni derbi.

A spanyoloknál - ahogy jelezte is - a magyar származású Sterbik Árpád beöltözött, de nem igazán melegített, mivel a nyitónapon súlyos vádlisérülést szenvedett. A szabályok értelmében - mivel a spanyolok a maximális 16 főt nevezték az alapszakaszra - új játékost csak a középdöntőre cserélhetnek, így egyedül Hombrados maradt a hálóőrök közül. Mindenesetre érdekes lett volna egy Sterbik-Krivokapics párbaj, hiszen egymás esküvőin voltak tanúk.

Eklemovics akcióban. Nem ment a játék a magyar csapatnak
© MTI
A két Entrerrios góljára Gál válaszolt az 5. percben. A spanyolok a folytatásban is remekül védekeztek, és szép lassan növelték előnyüket. A 9. percben, 2-6-nál Csoknyai időt kért, és több mozgást várt el játékosaitól. De hiába, mert a rivális minden téren jobb volt ebben a szakaszban, és Puljezevics kapus sokszor került kiszolgáltatott helyzetbe. Krivokapics egy közel hétperces gólcsendet tört meg, ugyanakkor a túloldalon Alberto Entrerrios ellenállhatatlan volt.

A 15. percben, 4-9-nél Fazekas állt a kapuba, míg Schuchot, később pedig Gált kiállították. Furcsa módon a két emberhátrány alatt nem nőtt a különbség, ám azonos létszámban igen (22. perc: 12-6). Támadásban változatlanul sok volt a pontatlanság, míg a védőfalat a spanyolok könnyedén törték vagy lőtték át, így aztán a szünetre tetemesre hízott a hátrány. Már attól kellett tartani, hogy kétszámjegyű lesz a különbség.

A második félidő Iváncsik Gergő kihagyott hétméteresével kezdődött, ráadásul Laluskát kiállították az osztrák bírók. Folytatódott a pechszéria is, Fazekast bokasérülés miatt ápolni kellett. A csupa rosszban a csereként beállt Gulyás három gólja jelentett némi gyógyírt. És még nem volt vége: Ilyés is kiült szabálytalanság miatt, így aztán szinte reménytelennek tűnt a hátrány ledolgozása, noha fellángolások voltak, és a lelkes szurkolókon sem múlott semmi.

A záró negyedóra 24-16-os spanyol vezetésről indult, vagyis a pihenőhöz képest nem változott semmi. Eklemovics két találatával rövid időre visszaadta a reményt, azonban az ellenfél gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Apró derültséget keltett, amikor Gulyás ütközött az egyik játékvezetővel, aki ettől a padlóra vágódott, de más miatt nem volt ok a mosolyra. A kapitány a hajrában már csak azért kért időt, nehogy tízgólos legyen a különbség, ez a terve legalább valóra vált.

A spanyolok ezzel a sikerrel bejutottak a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé, a magyarok számára pedig pénteken jöhet az eddig pont nélküli csehek elleni ki-ki meccs. A Csoknyai-csapatnak - mivel pontot szerzett az olimpiai és világbajnok franciákkal szemben - elég a döntetlen.

"A spanyolok agresszív védekezését nem tudtuk átjátszani, és már a szünetre nagy hátrányba kerültünk - mondta Csoknyai István. - Sajnos, ez a második félidőre is megmaradt, noha egy kicsit javult a támadójátékunk. Sem a védekezésünk, sem a kapusteljesítményünk nem volt elegendő egy jó eredmény elérésére. A spanyoloknak a továbbiakban is sok sikert kívánok." Valero Rivera, a spanyolok szövetségi kapitánya: "Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel és a mutatott játékkal, büszke vagyok a csapatomra. A jó védekezésünk volt az alapja a sikernek. Támadásban jól járattuk a labdát, és így feltörtük a magyarok védőfalát."

KÖKÉNY BEA JEGYZETEI
„Nagyon jól védekeztek a spanyolok, nagyon összerakták ezt a védelmet az Európa-bajnokságra. Ennek mi sem találtuk az ellenszerét, ez pedig kihatott a támadásainkra és az egész mérkőzésre. Az elején szinte mindenből gólt kaptunk, gyors indításaink pedig alig-alig voltak. Most nagyon jók a spanyolok, a franciák ugyanakkor még nem találják a ritmust, ez a csehek elleni meccsen is látszott. Szerintem ellenünk jól játszott tegnap az olimpiai és világbajnok csapat, ilyen szempontból nekünk ma nehezebb dolgunk volt, hiszen a spanyolok azért egy könnyebb meccs után léptek ma pályára. Nálunk még Ilyés Feri sem teljesen egészséges, Császár is bizonytalan, meccshiánnyal küzd. Egész egyszerűen ma nem tudtunk felpörögni, és nyilván a franciák elleni meccs is sokat kivett belőlünk. Valószínűleg mindenki úgy gondolta, hogy a mai meccs könnyebb lesz, de megleptek minket a spanyolok ezzel a szervezett védekezéssel. Most viszont már azzal kell foglalkoznunk, hogy az egynapos pihenő után hogyan győzzük le a cseheket, de vigyázni kell velük. Álltak már fel hatgólos hátrányból is, megmutatták, hogy nagyon tudnak küzdeni és nem adják fel.”

















2010-ES FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, AUSZTRIA
D CSOPORT, 2. FORDULÓ:
MAGYARORSZÁG - SPANYOLORSZÁG
25-34 (9-17)
Gólszerzők: A. Entrerrios 7/3, Tomas 7, Romero 5/3, Malmagro 4/1, Ugalde 3, R. Entrerrios 2, Aguinagalde 2, Rodriguez 2, Prieto 1, Morros de Argila 1 ill. Gulyás 5, Krivokapics 5/3, Eklemovics 4, Iváncsik G. 3, Ilyés 2, Gál 2, Törő 2, Katzirz 2






Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4

Spanyol időkérés

Gulyás Péter tartja a lelket a csapatban a második félidőben, újra betalál. A gólt spanyol időkérés követi. 14-20

Három gyors gól

Két magyar találat (Gulyás és Ilyés) között emberhátrányból azért Tomás is bepréseli a labdát a magyar hálóba. 13-20

Magyar emberelőny

Az első félidőben villogó Alberto Entrerriost küldik le a kispadra két percre. Ez nem akadályozza semmiben sem a spanyolokat, Cristian Malmagro büntet. 11-19

Krivokapics ezúttal nem hagyja ki a büntetőt

A spanyolok belül védekeznek, hetest kapunk. Krivokapics ezúttal nem hibázza el. 11-18 a spanyoloknak.

Magyar kiállítás, spanyol hetesgól

A bírók legalább következetesek: Laluska Balázst állítják ki, Iker Romero belövi az ezért kapott hetest. 10-18

Mégiscsak egy magyar gól

Spanyol támadás, ami magyar labdaszerzéssel végződik, Gulyás Péter szalad meg és szerez gólt. 10-17 oda.

Elkezdődik a második játékrész

A magyar csapat kezdte a folytatást, Iváncsik Gergő még az első percben kihagy egy hetest.

Katzirz még szépít, vége az első félidőnek

Katzirz Dávid bedobja a félidő utolsó gólját, a spanyolok hibáznak. A gólszerzőt két percre kiszórják a játékvezetők. 9-17 Nagyon gyengén játszik a magyar csapat, a spanyol vezetés megérdemelt.

Megint két gyors spanyol gól

Iker Romero perceken belül harmadszor is eredményes, Tomás González pedig a következő spanyol támadásból talál be. Sajnos alárendelt szerepet játszunk, csak keressük magunkat. 8-17

1 2 3 4