Nagy zakót kapott a magyar csapat, kilencgólos vereség a spanyoloktól
Utolsó frissítés:
Az első félidőben nem sikerült hozni a franciák elleni játékot, és nyolc góllal fölénk kerekedtek a spanyolok. A második félidőben jobban kezdtünk, de a végére megint fölénk kerekedett az ellenfél, és esélyünk sem volt fölzárkózni. Nem lesz könnyű pénteken a csehekkel, akik éppen hogy kikaptak a franciáktól.
Most érkezett
Spanyol büntető a végére, a bírók lefújják a meccset
A második félidő nem sokkal volt jobb, esélyünk sem volt a jó eredményre. Ma jobb volt a spanyol együttes. Nehéz dolgunk lesz, ha bejutunk a középdöntőbe. 25-34 a végeredmény Spanyolországnak.
A keddi nyitónaphoz hasonlóan megint több ezer magyar szurkoló lepte el a bécsújhelyi csarnokot, és a legtöbbjük élt is a szervezők adta lehetőséggel, így valóságos zászlóerdő borította az egyik kapu mögötti tribün középső és felső részét. A találkozó előtt vált bizonyossá, hogy ha most nyer Csoknyai István szövetségi kapitány együttese, akkor középdöntős - azaz a legjobb 12 közé kerül -, és a maximális négy pontból hármat visz magával az innsbrucki csoportba, míg a csehek kiesnek, és tét nélküli lenne a pénteki egymás elleni derbi.
A spanyoloknál - ahogy jelezte is - a magyar származású Sterbik Árpád beöltözött, de nem igazán melegített, mivel a nyitónapon súlyos vádlisérülést szenvedett. A szabályok értelmében - mivel a spanyolok a maximális 16 főt nevezték az alapszakaszra - új játékost csak a középdöntőre cserélhetnek, így egyedül Hombrados maradt a hálóőrök közül. Mindenesetre érdekes lett volna egy Sterbik-Krivokapics párbaj, hiszen egymás esküvőin voltak tanúk.
Eklemovics akcióban. Nem ment a játék a magyar csapatnak
© MTI
|
A 15. percben, 4-9-nél Fazekas állt a kapuba, míg Schuchot, később pedig Gált kiállították. Furcsa módon a két emberhátrány alatt nem nőtt a különbség, ám azonos létszámban igen (22. perc: 12-6). Támadásban változatlanul sok volt a pontatlanság, míg a védőfalat a spanyolok könnyedén törték vagy lőtték át, így aztán a szünetre tetemesre hízott a hátrány. Már attól kellett tartani, hogy kétszámjegyű lesz a különbség.
A második félidő Iváncsik Gergő kihagyott hétméteresével kezdődött, ráadásul Laluskát kiállították az osztrák bírók. Folytatódott a pechszéria is, Fazekast bokasérülés miatt ápolni kellett. A csupa rosszban a csereként beállt Gulyás három gólja jelentett némi gyógyírt. És még nem volt vége: Ilyés is kiült szabálytalanság miatt, így aztán szinte reménytelennek tűnt a hátrány ledolgozása, noha fellángolások voltak, és a lelkes szurkolókon sem múlott semmi.
A záró negyedóra 24-16-os spanyol vezetésről indult, vagyis a pihenőhöz képest nem változott semmi. Eklemovics két találatával rövid időre visszaadta a reményt, azonban az ellenfél gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Apró derültséget keltett, amikor Gulyás ütközött az egyik játékvezetővel, aki ettől a padlóra vágódott, de más miatt nem volt ok a mosolyra. A kapitány a hajrában már csak azért kért időt, nehogy tízgólos legyen a különbség, ez a terve legalább valóra vált.
A spanyolok ezzel a sikerrel bejutottak a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé, a magyarok számára pedig pénteken jöhet az eddig pont nélküli csehek elleni ki-ki meccs. A Csoknyai-csapatnak - mivel pontot szerzett az olimpiai és világbajnok franciákkal szemben - elég a döntetlen.
"A spanyolok agresszív védekezését nem tudtuk átjátszani, és már a szünetre nagy hátrányba kerültünk - mondta Csoknyai István. - Sajnos, ez a második félidőre is megmaradt, noha egy kicsit javult a támadójátékunk. Sem a védekezésünk, sem a kapusteljesítményünk nem volt elegendő egy jó eredmény elérésére. A spanyoloknak a továbbiakban is sok sikert kívánok." Valero Rivera, a spanyolok szövetségi kapitánya: "Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel és a mutatott játékkal, büszke vagyok a csapatomra. A jó védekezésünk volt az alapja a sikernek. Támadásban jól járattuk a labdát, és így feltörtük a magyarok védőfalát."
KÖKÉNY BEA JEGYZETEI | |
|
2010-ES FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, AUSZTRIA |
D CSOPORT, 2. FORDULÓ: MAGYARORSZÁG - SPANYOLORSZÁG 25-34 (9-17) Gólszerzők: A. Entrerrios 7/3, Tomas 7, Romero 5/3, Malmagro 4/1, Ugalde 3, R. Entrerrios 2, Aguinagalde 2, Rodriguez 2, Prieto 1, Morros de Argila 1 ill. Gulyás 5, Krivokapics 5/3, Eklemovics 4, Iváncsik G. 3, Ilyés 2, Gál 2, Törő 2, Katzirz 2 |
Percről percre
Gál és Törő szépít
Gál és Törő szépít, de Laluska Balázst kiszórják. 25-33
Már tíz gól a különbség
Az időkérés után sem lesz jobb a helyzet. 23-33
Csoknyai időt kér
Nem tudunk felállni, jobbak ma a spanyolok. Ugalde és Morros szerez újabb gólokat. Csoknyai időt kér. 22-31
Tarják a különbséget a spanyolok
Ugalde szerez szemfüles gólt, de a fordulás után hetest kapunk, amit Krivokapics értékesít. 22-29
Eklemovics-dupla
Aguinagalde szerez gólt a beállós posztjáról, majd Eklemovics duplázik. 20-27
Katzirz és Ugalde
Egy-egy gól, Katzirz Dávid és Ugalde révén marad a különbség.
Emberelőnybe kerülünk
Virán Morrost állítják ki két percre, ezt ki is használjuk, Törő Szabolcs a gólszerző. 17-24
Spanyol gólok váálaszul
Perceken belül három spanyol gól, Rodríguez, Malmagro és Tomás a tettesek. 16-24
Eklemovics és Krivokapics zörgetik meg a hálót
Eklemovics gólja után magyar büntető, amit Krivokapics vág be. 16-21