Szerbia legyőzte a magyar csapatot és a négy közé jutott
Utolsó frissítés:
Szerbia hatalmas csatában, hosszabbítás után legyőzte a magyar csapatot a római világbajnokság negyeddöntőjében, így bejutott a torna legjobb négy csapata közé. Kemény Dénes együttese az ötödik helyért játszhat.
Most érkezett
Szpíker Tibi
Kis Viktor újabb hatalmas védése, de mi is elszúrjuk a támadást. Tökéletes a védekezésünk most, megszerezzük a labdát. Borrell valamiért tőlünk állít ki embert, kétszer is hibáznak a szerbek ziccerben.
"Az eredményjelző mindig őszinte, ahogy ma is az volt, márpedig ott az állt, hogy kikaptunk - mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány a meccs után. - Ezzel együtt most nagyon közel voltunk ahhoz, hogy nyerjünk. Amikor átvettük a vezetést 2-5-ről 7-5-re, s kiegyenlítettek, még nem volt probléma, hiszen aztán újra vezettünk, de komoly esélynél nem lőttük be a labdát. Ahogyan azt eddig is gondoltam, valószínűleg hosszú az út ahhoz, hogy a csapat ilyen helyzetekben halál profi legyen... Ami a piros lapot illeti, nem érzem indokoltnak az ítéletet, de hát az edző elfogult maga és csapata iránt, így nem foglalkoznék a bírókkal, de visszanézem majd videón a meccset, hogy teljesen képben legyek. A játékvezetők helyett inkább saját hibáinkkal és fejlődési lehetőségeinkkel kell foglalkozni. Már csak azért is, mert a játékvezető olyan, mint a kapu vagy a kapufa, bár ma kissé elhajlott."
SZABÓ GÁBOR (HABÓ) JEGYZETEI |
Ezen a meccsen jól láthattuk a kapus szerepét, hiszen míg Gergely Istvánnak nem ment annyira a védés, Nagy Viktor beállásával erőre kaptunk, és ezzel az újult lendülettel át is vettük a vezetést 7-5-re. Kis Gábor fantasztikusan játszott a harmadik harmadban, ötösöket és kiállításokat harcolt ki. Szükségünk is volt a jó centerjátékra, bár Hárai Balázs, Szívós Márton és Varga Zsolt ma nem tudta őt megfelelően helyettesíteni. Ugyanankkor nem tudtunk lefordulni, ezirányú törekvéseinket jól semlegesítették a szerbek, talán ha kétszer tudtunk így "megpattanni". A kiállítás szerintem sok volt, Gór-Nagy például hamar kiszállt. Varga Dénes játéka a vártaknak megfelelően meghatározó volt. Érdemes megfigyelni, hogy amikor több passzt osztottunk szét, akkor eredményesebbek is voltunk, mint amikor kevesebb átadást adtunk. Kemény Dénes piros lapja ugyancsak sokat számított, hiszen az ő személye rengeteget számít a parton. A játékvezetésre én nem akarok semmi rosszat mondani, de több döntésükkel is nehéz helyzetbe hoztak minket. |
2009-ES VÍZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG, RÓMA |
FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ: MAGYARORSZÁG - SZERBIA 9-10 (2-4, 1-1, 4-2, 1-1, 0-0, 0-1 - hosszabbítás után) Róma, V.: Filippo Gomez (olasz), Sergio Borrell (spanyol) MAGYARORSZÁG: Gergely István (kapus), Nagy Viktor (kapus), Szivós Márton, Madaras Norbert, Varga Dénes, Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert, Kiss Gergely, Varga II. Zsolt, Varga Dániel, Biros Péter, Kis Gábor, Hárai Balázs Szövetségi kapitány: Kemény Dénes SZERBIA: Szlobodan Soro (kapus), Gojko Pijetlovics (kapus), Marko Avramovics, Zivko Gocsics, Vanja Udovicsics, Slavko Gak, Dusko Pijetlovics, Szlobodan Nikics, Milan Alekszics, Nikola Radjen, Filip Filipovics, Andrija Prlainovics, Stefan Mitrovics Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics |
Percről percre
Drukker Sanyi
Nagy Viktor óriásit véd, kivédekeztük a támadást. Emberelőnybe kerülünk, Kiss Gergely előbb kiejti a kezéből a labdát, majd bemegy három védő közés és elemi erővel kilövi a kapu jobb oldalát. 6-5
Szpíker Tibi
Szívós Mártont kiszórják, Udovicsics szabadon marad és hajszál híján gólt szerez. Megjáratjuk a labdát, a végén Madaras Norbert lövi ki a hosszú sarkot. Egyenlő az állás. 5-5
Drukker Sanyi
A harmadik engyed elején is a szerbek hozzák el a labdát. Mellémegy a szerb ejtés, Nagy Viktor rajta volt. A másik oldalon magyar büntető, Varga Dénes belövi. 4-5
Szpíker Tibi
Jó a magyar blokk, de kevés az idő egy használható ellentámadásra. Kérgólos szerb vezetés a félidőben. Magyarország - Szerbia 3-5 Bátrabban játszanak a szerbek, összeszedettebben és hatékonyabban védekeznek. Mi csak emberelőnyből tudtunk gólt szerezni, eddig megérdemelt a szerb vezetés.
Drukker Sanyi
Szerb támadás, a centernek bejátszott labdát a felső léscre lövi. Szerb kiállítás. Kijátszák a labdát, majd Varga Dénes jobb oldalról bombagólt szerez, a kapus nem ér vissza. 3-5
Szpíker Tibi
Biros lövi el, jó a szerb blokk, keményen védekeznek. A centerünk elől leszedik a labdát, immár sokadszor. Közben Gór-Nagy Miklóst harmadszor is kiállítják, így kipontozódik.
Drukker Sanyi
Varga Dénes lökete hal el a jobb kapufa tövében, majd lövünk még egy bődületes kapufát. Varga Dánielt kiállítják. Gergelyt lecserélik, Nagy Viktor áll be a magyar kapuba.
Szpíker Tibi
Magyar emberelőny, de ezt se tudjuk kihasználni. Kiállítás nálunk is. Vanja Udovicsics ereszti el távolról, Gergely még belekap a labdába, de bepattan a kapuba. 2-5
Drukker Sanyi
Biros játsza be centerbe a labdát, de a szerb védők eltüntetik a magyar játékost. Nincs fújás. Hasonló szerb akció marad ki a másik oldalon, a centerük nem éri el a labdát.