Tökéletes hajrá: a magyar válogatott simán legyőzte az osztrákokat
Utolsó frissítés:
Az első félidőben már megszerezte az előnyt Mátéfi Eszter csapata, de elhúzni még nem tudott. A folytatásban azonban összeesett az osztrák válogatott, kevésnek bizonyult az egy-két klasszisjátékos. Sima magyar győzelem lett a vége, szép játékkal és egy kilencedik hellyel búcsúztunk a világbajnokságtól.
Most érkezett
Tomori góljai
Kivédekezzük az osztrákok első támadását, Tomori Zsuzsanna viszont gólt szerez. A másik oldalon üresen marad Scheffknecht, kapja a labdát és nem hibázik. Tomori újra. 19-16
Vérten Orsolya felgyógyult a sérüléséből, így vállalta a játékot a magyar csapat utolsó világbajnoki mérkőzésén Ausztria ellen. Eleinte minden magyar gólra érkezett válasz, még a Győrben légiós Spiridon is betalált az ellenféltől. Szucsánszki büntetőt hibázott, de ez nem vetette vissza a többieket. Vérten és Bulath gyorsan bemelegedett, vezérletükkel 14 perc után már 9-5-re vezetett Mátéfi Eszter együttese. Időt kért a rivális, Herbert Müller szövetségi kapitányt majd szétvette a düh.
Feljavult, keményebb lett az osztrákok védekezése, feljöttek 9-8-ra, ám a magyaroknak volt válaszuk erre: Zácsik lövéseivel szemben nem akadt ellenszer. Hamarosan 13-9-re módosult az állás, ám négygólosnál nagyobb különbségű vezetést ekkor még nem sikerült kiharcolni. Sőt az osztrákok majdnem egyenlítettek még a szünet előtt.
A második félidőt Tomori találatai vezették be, és újra megnyugtatóvá vált az előny. Így aztán a 34. percben, 21-16-os hátrányuknál az osztrákok időt kértek, de most már ez sem használt. Fokozatosan szakadtak le, a 43. percben már 28-18 volt az állás. Az osztrák elfáradtak, és a végéig még tovább nőtt a különbség, mivel még emberelőnyük alatt sem tudtak gólt dobni.
A magyarokkal szemben az előzetes elvárás a 12 közé kerülés volt, ezt sikerült teljesíteniük. A csapat a mostani mérkőzés után utazik haza, és pénteken 5:30-ra ér Ferihegyre.
KÖKÉNY BEA JEGYZETEI | |
2009-ES NŐI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG, KÍNA |
MÉRKŐZÉS A 9-10. HELYÉRT MAGYARORSZÁG - AUSZTRIA 41-25 (17-15) Gólszerzők: Tóth T. 7/2, Tomori 6, Vérten 5, Kovacsics 5/2, Zácsik 4, Bulath 4, Bódi 3, Juhász 3, Tóth K. 2, Szucsánszki 2 ill. Spiridon 7, Engel 6/5, Scheffknecht 4, Magelinskas 3, Grausenburger 2, Frey 1, N. Stumvoll 1, S. Stumvoll 1 |
Percről percre
Elkezdődött a második félidő
Az osztrákok kezdik a második játékrészt. Kicsit változtatunk a hatos falon, Szucsánszki jön ki Spiridonra.
Kiegyenlített első félidő
Hajszálnyival talán jobb a magyar csapat, de kiegyenlített a meccs. Vérten Orsolya visszatérése jót tett a csapatnak, de a támadásaink még időnként szertelenek. Leginkább Spiridont és Scheffknechtet kellene megfogni az osztrák együttesből, támadásban pedig fel kell pörögnünk a folytatásra.
Szucsánszki gólja a végén
Szucsánszki Zita szerzi az első félidő utolsó gólját, kétgólos magyar vezetés a szünetben. 17-15
Engel hetese, de nem tud egyenlíteni az osztrák csapat
Zácsik nagyerejű átlövése elkerüli a kaput. Stumvoll hetest harcol ki, Engel negyedszerre is belövi. 16-15-re-vezetünk.
Engel újabb hetese
Kovacsics Anikó góljára osztrák hetes a válasz. Pastrovics Melinda jön be a magyar kapuba, de Engel lövését nem tudja védeni. 16-14 Mátéfi Eszter időt kér.
Két gól a különbség
Vérten lövését ezúttal blokkolja a kapus, az osztrák támadásból Scheffknecht eredményes. 15-13
Vérten a szélről, újabb osztrák hetes
Vérten nem tud hibázni a szélről, majd Scheffknecht harcol ki hetest az osztrákoknak. Engel megint belövi. 15-12
Osztrák hetes
Bulath óriási bombagólja után hetest kapnak az osztrákok. Engel belövi. 14-11
Zácsik negyedik gólja
Zácsik megint jó formában játszik, negyedik gólját szerzi. Az osztrákok sem akarnak lemaradni, Spiridon révén szépítenek. 13-10