Tökéletes hajrá: a magyar válogatott simán legyőzte az osztrákokat
Utolsó frissítés:
Az első félidőben már megszerezte az előnyt Mátéfi Eszter csapata, de elhúzni még nem tudott. A folytatásban azonban összeesett az osztrák válogatott, kevésnek bizonyult az egy-két klasszisjátékos. Sima magyar győzelem lett a vége, szép játékkal és egy kilencedik hellyel búcsúztunk a világbajnokságtól.
Most érkezett
Sima magyar győzelem a vége
A második félidőben nem férhetett kétség ahhoz, hogy melyik a jobb csapat. Simán győzött, ezzel kilencedik lett a világbajnokságon a magyar válogatott. 41-25
Vérten Orsolya felgyógyult a sérüléséből, így vállalta a játékot a magyar csapat utolsó világbajnoki mérkőzésén Ausztria ellen. Eleinte minden magyar gólra érkezett válasz, még a Győrben légiós Spiridon is betalált az ellenféltől. Szucsánszki büntetőt hibázott, de ez nem vetette vissza a többieket. Vérten és Bulath gyorsan bemelegedett, vezérletükkel 14 perc után már 9-5-re vezetett Mátéfi Eszter együttese. Időt kért a rivális, Herbert Müller szövetségi kapitányt majd szétvette a düh.
Feljavult, keményebb lett az osztrákok védekezése, feljöttek 9-8-ra, ám a magyaroknak volt válaszuk erre: Zácsik lövéseivel szemben nem akadt ellenszer. Hamarosan 13-9-re módosult az állás, ám négygólosnál nagyobb különbségű vezetést ekkor még nem sikerült kiharcolni. Sőt az osztrákok majdnem egyenlítettek még a szünet előtt.
A második félidőt Tomori találatai vezették be, és újra megnyugtatóvá vált az előny. Így aztán a 34. percben, 21-16-os hátrányuknál az osztrákok időt kértek, de most már ez sem használt. Fokozatosan szakadtak le, a 43. percben már 28-18 volt az állás. Az osztrák elfáradtak, és a végéig még tovább nőtt a különbség, mivel még emberelőnyük alatt sem tudtak gólt dobni.
A magyarokkal szemben az előzetes elvárás a 12 közé kerülés volt, ezt sikerült teljesíteniük. A csapat a mostani mérkőzés után utazik haza, és pénteken 5:30-ra ér Ferihegyre.
KÖKÉNY BEA JEGYZETEI | |
2009-ES NŐI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG, KÍNA |
MÉRKŐZÉS A 9-10. HELYÉRT MAGYARORSZÁG - AUSZTRIA 41-25 (17-15) Gólszerzők: Tóth T. 7/2, Tomori 6, Vérten 5, Kovacsics 5/2, Zácsik 4, Bulath 4, Bódi 3, Juhász 3, Tóth K. 2, Szucsánszki 2 ill. Spiridon 7, Engel 6/5, Scheffknecht 4, Magelinskas 3, Grausenburger 2, Frey 1, N. Stumvoll 1, S. Stumvoll 1 |
Percről percre
Magyar hetes
Tóth újabb gólt szerez, ezúttal hetesből. Romana Grausenburger is eredményes, de Tóth Tímea újra visszaállítja a különbséget. 40-24
Tóth átlövésgólja
Tóth Tímea átlövése az osztrák kapusról pattan a kapuba. 38-22
Emberhátrányba kerülünk
Szekerest szórják ki két percre. Ennek ellenére a különbség nem változik. 37-22-re vezet a magyar csapat.
Higgadt magyar játék
Ez a meccs már megvan, kilencedikek leszünk a világbajnokságon. Kényelmes és higgadt a magyar csapat, nem kapkod el semmit. Tomori Zsuzsanna a gólszerző. 36-21
Spiridon gólja
Hosszú percek után Spiridon szerez gólt az osztrákoknak. 35-21
Mi nem hibázunk
Gyakorlatilag szétesett az osztrák csapat. Hibáznak, lépnek, eladják a labdákat, mi pedig mindent bedobunk. 35-20 ide.
Elfáradtak az osztrákok, tovább nő a magyar előny
Magyar támadás, Tóth Tímea szemfüles gólt szerez, tovább nő a különbség. 33-20-ra vezetünk.
Magyar emberelőny és hetes
Emberelőnybe kerülünk. Magyar hetes, Tóth Tímea magabiztosan belövi. 31-20
Marad a különbség
Tomorinak zárnak a többiek, ő pedig átlövésből gólt szerez. Spiridon is eredményes. 30-20