percről percre

Kézi-vb: a magyar csapat négy góllal legyőzte Kínát

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nehezen kezdődött a mérkőzés a lelkes hazai csapat ellen, de az első félidő hajrájában egyre magabiztosabb játékkal négygólosra növeltük az előnyünket. A folytatás sem volt könnyű, kis híján egyenlített is a kínai válogatott. Mátéfi Eszter csapata végül nyert, így december 17-én a világbajnokság kilencedik helyéért harcolhat Ausztriával.

Most érkezett

Zácsik még egy gólt szerez, vége

Másodpercekkel a vége előtt Zácsik Szandra még rádobja, és meglepetésre bapattan a kapuba. 25-21-re megnyerjük a mérkőzést.


Jól kezdett a magyar csapat, csak a 6. percben kapta az első gólt, miközben Tóth Tímea három hetest is értékesített. Lassan felébredt a kínai együttes, és a 13. percben 5-4-re fordított. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány időt kért, és három poszton is cserélt. Ez valamelyest javított a játékon, s ennek köszönhetően a 19. percben ismét a magyaroknál volt az előny (7-6). Szucsánszki nem csak jól irányított, hanem többször eredményes is volt. A hazaiak tartották a lépést, főleg Li Vej-vej (Li Weiwei) dobta a gólokat. 10-8-nál a vendéglátó kért időt, hátha jól zárja a félidőt. Ez a számítása nem vált be: a gyors, ötletes magyar támadások révén 13-8, a szünetre pedig 14-10 lett az állás.

A második félidő elején Zácsik háromszor is betalált, Szucsánszki viszont a keresztlécre vágott egy büntetőt. Emberelőnyük alatt a magyarok 18-11-ra megléptek. Azonos létszámban már hatékonyabb volt a kínai csapat, és sorozatban ötször bevette az amúgy jól védő Herr kapuját. A túloldalon Hszü Mo (Xu Mo) is remekelt. A nagy rohanásban a hazaiak elfáradtak, két játékosuk is a kiállítás sorsára jutott, ebben a szakaszban 20-16-ra módosult az állás. Az utolsó tíz perc 21-18-ról indult, amikor Zácsik 7 méterest rontott. A kínaiaktól Liu vette vállára együttesét, bátran és eredményesen tüzelt. Tomori kiszorított helyzetből is betalált, Juhász és Bódi viszont ziccert hibázott.

Zácsik Szandra a magyar csapat legjobbja volt a Kína elleni meccsen
© MTI/EPA
Szekeres kiállítása alatt feljöttek 22-21-re a kínaiak, aztán Kovacsics újabb büntetőt értékesített. A végén Zácsik még kétszer betalált, eldöntve így a csatát. A középdöntő három meccsén két döntetlen és egy győzelem a magyarok mérlege, és végül az alapszakaszból hozott két vereség miatt zártak ötödikként csoportjukban.

"A koreaiak ellen elvesztett egy pont miatti csalódottság érezhető volt, habár megbeszéltük az öltözőben, hogy mind a sikert, mind a kudarcot a lehető leghamarabb fel kell dolgoznunk - fogalmazott a meccs után Mátéfi Eszter szövetségi kapitány. - Két nappal ezelőtt játszottunk egy szenzációs első félidőt, most adósak maradtunk a látványos játékkal, de nem lehet mindig vasárnap, van amikor keddet mutatja a naptár, ez egy amolyan szürkébb, hétköznapibb teljesítmény volt. A legfontosabb az, hogy sikerült győzni a kiütköző fáradtság ellenére is. Kicsit önmagunkat is le kellett gyűrnünk. Most újabb pihenőnap vár ránk, meg kell találnunk a motivációt a torna számunka utolsó összecsapására is. A 9. helyért zajló mérkőzés két dologról szól majd: a jövőnkről és az önbecsülésünkről. Úgy érzem, hogy eddig pozitív képet sikerült kialakítani magunkról, nagyon jó lenne, ha csütörtökön sem változna a megítélésünk."

"Nagyon hosszú ideje vagyunk már Kínában, sokat gondolunk az otthoniakra - tettte hozzá Szucsánszki Zita, a csapat fiatal irányítója. - Talán ezért is alakult egy picit nehezebben a mai meccs. A vb-n most találkoztunk harmadszor ázsiai csapattal, elég idegesítő a stílusuk. Eldugják a labdát, és a megszokottól eltérő a meccs ritmusa. Nagyon kellett koncentrálni, szerencsére behúztuk ezt a győzelmet. A kilencedik helyet mindenféleképpen meg kell szereznünk, mert úgy lesz kerek a történet. Hiányérzet csak a norvég és a román meccsel kapcsolatban van bennem. Vannak nehézségeink, de a jó hangulat mindenen átsegít bennünket."

"Nem tudom, miért indult olyan nehezen számunkra az első félidő, de szerencsére sikerült felpörögnünk, és hoznunk a meccset - mondta Zácsik Szandra, a kínaiak elleni meccs egyik legjobbja. - Örülök, hogy nyolc gólt szereztem, az utolsónál nagy szerencsém volt, mert a kínai kapus a földre esett, és így pattant a hálóba a labda. Azzal, hogy bejutottunk a középdöntőbe, az alapvető elvárásokat teljesítettük, most már meg kell szerezni az utolsó győzelmet a kilencedik helyért."

KÖKÉNY BEA JEGYZETEI
"Ez a mai egy tipikusan olyan meccs volt, amilyenek egy világbajnokság vége felé szoktak jönni. Tudtuk, hogy már csak a kilencedik hely lehet a maximum, amit elérhetünk, pedig az utolsó meccseken nem is játszottunk rosszul. Ez a motivációt is csökkentette, ráadásul elvárás volt a győzelem, úgyhogy én tökéletesen megértem a lányok helyzetét. Ami viszont mindenképpen pozitív hozadéka a tornának, az a fiatal belső hármasunk: Zácsik Szandra, Szucsánszki Zita és Tomori Zsuzsanna, akik jól játszanak együtt. Görbicz Anitával kiegészülve a jövő évi Európa-bajnokságon már biztosan jobb eredményt ér el a csapat. A mai meccsen a kínaiak is a mi hibáinkból jöttek fel időnként, a lányok láthatóan sajnos nem tudtak végig koncentrálni. Ausztria ellen viszont nagyon bízom a győzelemben, mert bár van egy-két jó játékosuk, nekünk azért több van. Kicsit peches ez a vb, mert tulajdonképpen úgy leszünk kilencedikek, hogy csak kétszer szenvedtünk vereséget. Vérten Orsi sajnos folyamatosan sérüléssel bajlódott, de ha mindenki egészséges, szerintem jó sanszunk lett volna a spanyolok és a dél-koreaiak elleni győzelemre is. Azonban annyi minden más történt a középdöntős csoportunkban, hogy végül nem csak a saját hibáink miatt végzünk ott, ahol végzünk."


















2009-ES NŐI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG, KÍNA
KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT, 3. FORDULÓ:
MAGYARORSZÁG - KÍNA 25-21
(14-10)
Gólszerzők: Zácsik 8, Szucsánszki 5/1, Kovacsics 4/4, Tóth T. 3/3, Bódi 2, Bulath 2, Tomori 1 ill. Li V. 7/4, Liu 6, Vang S. 4, Li J. 2, Vej 1, Sa 1









Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

Zácsik góljával megvan a meccs

Kivédekezzük a kínai támadást. Zácsik óriási gólt szerez. 24-21

Magyar hetesgól

Újabb magyar hetes, Zácsik harcolja ki. Kovacsics ezt is belövi. 23-21 A kínaiak is időt kérnek. 1:35 van hátra.

Magyar időkérés

Szucsánszki ront, de a kínaiak is rossz helyre passzolnak. Mátéfi Eszter időt kér.

Izgalmas lesz a vége

Kínai büntető, Li Weiwei ezt is belövi. 21-20

Két ziccert véf a kínai kapus

Bódi szerez gólt, majd Zácsik szerez labdát a kínai támadásból. Juhász ziccerét védi a kínai kapus. Aztán Bódiét is. 22-20

Megint két gól az előnyünk

Kínai átlövésgól, Triffa nem tudja hárítani. 21-19 Tomori ront, de a kínaiak is támadó szabálytalanságot vétenek.

Zácsik hetest ront

Zácsik betör és hetest harcol ki. Belőni azonban már nem marad energiája.

Magyar emberhátrány

Emberhátrányban a magyar csapat, Kovacsicsot kiszórják. Herr Orsolya azonban véd.

A különbség kettő és négy gól között változik

A kínaiak időnként feljönnek két gólra, majd visszatornázzuk az előnyünket négy gólra.

1 2 3 4 5