percről percre

Sima portugál győzelem a végén, maradt a matematikai esély

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar válogatott sokáig jól játszott, és az első bekapott gól ellenére partnere maradt a portugál csapatnak. A hajrára azonban szétestünk, két gyors góllal mindent eldöntöttek a hazaiak, nekünk pedig megint csak a matematikai esély maradt.

Most érkezett

Vége, alig maradt remény

A bíró lefújja a találkozót, győztek a portugálok 3-0-ra, mi pedig egyre messzebb kerülünk a 2010-es világbajnokságtól.


Erwin Koeman együttesének ezzel a vereséggel csupán hajszálnyi esélye maradt a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére. Ehhez a szerdai utolsó játéknapon nyernie kellene Dániában, míg Svédország saját közönsége előtt nem győzhet Albánia ellen, Portugáliának pedig hazai pályán ki kellene kapnia Máltától, ráadásul a hármas holtversenyből csak a legjobb gólkülönbségű csapat játszhatna a vb-részvételért.

"Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy csapatom tagjai közül mindenki a maximumot nyújtotta a lehetőségekhez képest - nyilatkozta a meccs után Erwin Koeman, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. - Dolgoztunk ki helyzeteket, ám sajnos nem volt szerencsénk, nem tudtunk gólt szerezni. A portugál együttes jobb gárda, mint a miénk, ez megmutatkozott ezen a mérkőzésen is. Megtettük, amire erőnkből telt, de ez most csak erre volt elég."


2010-ES LABDARÚGÓ VILÁGBAJNOKSÁG, SELEJTEZŐK
PORTUGÁLIA - MAGYARORSZÁG 3-0 (1-0)
Portugália, Lisszabon, Estádio da Luz, 55 ezer néző V.: Alain Hamer (luxemburgi)
PORTUGÁLIA: Eduardo - Bosingwa, Carvalho, Bruno Alves, Duda - Mendes, Raul Meireles, Deco - Liédson (Nuno Gómes 82.), Simao Barbosa (Miguel Veloso 80.), Cristiano Ronaldo (Nani 27.) Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz
MAGYARORSZÁG: Babos - Bodnár, Gyepes, Juhász, Vanczák - Vadócz (Priskin 56.), Tóth - Huszti (Buzsáky 67.), Gera, Dzsudzsák (Varga 82.) - Torghelle Szövetségi kapitány:  Erwin Koeman
Gólszerző: Simao Sabrosa (18., 79.), Liédson (74.)











Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3

Varga próbálkozása

Varga lövése nem sokkal kerüli el a kaput.

Simao Sabrosa álomgólja

Tovább növeli előnyét a portugál csapat. Egy rossz magyar felszabadítás után Simao Sabrosa lő kapásból a hálóba egy bal oldali beadást, Babosnak esély esem volt hárítani. 3-0

Megvan a második portugál gól is

Liédson 7 méterről fejesből növeli a hazaiak előnyét. Babos ugyan véd, de a partjelző szerint a gólvonal mögül üti ki a labdát, így a bíró gólt ítél. 2-0

Babos újra

Babos barvúrt bravúrra halmoz, Nani lövését védi hihetetlen reflex-szel, majd az ismétlésnél is a helyén van.

Babos bravúrja

Nani sarkazása után Liédson passzol Raul Meireleshez, aki kapásból tüzel közelről, Babos Gábor bravúrral véd, majd megfogja a labdát.

Portugál helyzet

Simao ível középre jobb oldalról, Liédson a kapu előterében centikkel maradt le a labdáról.

Duda veszélytelen kísérlete

Duda 28 méteres lövése szállt kapu fölé.

Agilisabb a magyar válogatott

Határozottabb és agresszívebb a magyar válogatott a második félidő első perceiben.

Huszti lövés, Alves kezezés, néma síp

Huszti Szabolcs tüzel egy gyors magyar támadás végén, Bruno Alves kézzel hárít, nem szólal meg a bírói síp.

1 2 3