szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A magyar lakosság 71 százalékát eléri a Telenor szupergyors internetszolgáltatásának lefedettsége - jelentette be a mobilszolgáltató vezérigazgatója.

Befejezte a Telenor Magyarország újgenerációs mobilhálózatának kiépítését, s így Budapest és a Dunántúl után Kelet-Magyarországon is elérhető a társaság szupergyors internetezést lehetővé tevő megoldása. Christopher Laska, a Telenor Magyarország Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a munkát jóval a kitűzött határidő előtt végezték el. Az új szupergyors, hipernet hálózat a magyar lakosság 71 százalékát éri el.

A társaság 2010 augusztusában kötött listaáron 200 millió eurós, 2015-ig tartó szerződést a második legnagyobb kínai távközlési berendezésgyártó vállalattal, a ZTE Corppal mobil hálózati berendezések szállítására és a negyedik generációs LTE-hálózat (Long Term Evolution) kiépítésére. A szerződés értelmében a ZTE összekapcsolja a már meglévő második és harmadik generációs hálózati rendszert a kiépítendő negyedikkel az elkövetkező öt évben.

A szerződés megkötésekor a Telenor közölte, a projekt első szakasza, a hálózat elemeinek cseréje két éven belül lezajlik. Mivel az új hálózat már LTE-képes lesz, az új technológia bevezetése a külső körülményeken, például a magyar gazdasági és hatósági környezet változásán fog múlni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!