„Hat éves kutatás eredményeként kutatócsoportunk már összeállította a ’szuperállatok’ klónozásához elengedhetetlen génkészletet” – mondta Li-ning, a kutatás vezetője. Eddig többek között 92 sertés-, 11 jak- és 55 szarvasmarhafaj géntérképét állították össze.
A kutató szerint a klónozásnak köszönhetően kétszeresére nőhet a haszonállatok száma, azok húsa pedig minden veszély nélkül fogyasztható lesz, igaz, erről hivatalosan a kormánynak kell majd döntenie.
A tenyészállatok számának növelése érdekében nem kizárólag Kínában kísérleteznek klónozással, az Egyesült Államokban például szintén jelentős pénzösszegeket fordítanak az ezirányú kutatások finanszírozására, ám a hivatalos határozat a klónozott állatok biztonságos fogyasztásáról még ott is hiányzik.
Kína az utóbbi években a klónozásos technológiák egyik első számú kutatójává lépett elő, ahol az egészségügyi és élelmezési problémák egy részét is ezzel a módszerrel kívánják megoldani.
Az egymilliárd háromszáz milliós lakosságú ország a génkezelt növények egyik legnagyobb exportőre, ám a versenyben megelőzi az export 59 százalékát adó Európai Unió és a 20 százalékos kivitelű Argentína.
Baromi nagy disznók, jakok és szarvasmarhák jönnek
Utolsó frissítés:
A jövőben „szuperállatokat” tenyészthet Kína, a klónozásos eljárások megoldást jelenthetnek az ország élelmezési problémáira.