Az Eurostat adatai szerint idén júliusban is emelkedett a munkanélküliség, a ráta akkor 9,7 százalékot tett ki, ez számszerűen mintegy 407 ezer főt jelent. A válság következtében csaknem 83 ezer fővel növekedett a nem foglalkoztatottak létszáma a 15-64 évesek körében. Az 55,8 százalékos foglakoztatási ráta több mint egy százalékponttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A regisztrált munkanélküliek adatai alapján kijelenthető, a hazai helyzet egy százalékkal rosszabb (10 százalék) mint az Európai Uniós átlag (9 százalék).

Mit tehetünk tehát, ha közlik velünk a szomorú hírt: a cég már nem tart igényt a szolgálatainkra. A kézenfekvő válasz az álláskereső oldalakat, hirdetési újságokat és ismerősöket, esetleg fejvadász cégeket említené. Ezek azonban mind a múlt módszerei. Napjainkban már másként kell hozzáállni az álláskereséshez. Ez abból adódik, hogy jóval kevesebb nyitott állásért jóval több munkavállaló versenyez, az internetnek köszönhetően pedig jóval több felületen kapcsolódhatnak össze az álláskeresők és azok, akik a megfelelő szakembereket keresik egy-egy pozícióra.

A válság miatt csak Magyarországon több mint 90 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma © AP

A közösségi hálózatok napjainkra már nemcsak egy szűk, technikailag képzett réteg egzotikus játszóterei, hanem mindennapi kommunikációnk fontos részei. Rajtuk keresztül tartjuk a kapcsolatot távoli, vagy nem is olyan távoli ismerőseinkkel, innen értesülünk a legújabb trendekről, a legfrissebb zenékről, filmekről, vagy éppen arról, hogy a héten hol lesznek a legjobb bulik a városban. Miért ne használhatnánk ugyanezt a módszert egy ígéretes állás felkutatására? A nagyobb, illetve a technológia iránt érzékenyebb cégeknél már ma is bevett gyakorlat, hogy a meghirdetett pozíciókra jelentkezőknek ellenőrzik a hátterét a különböző közösségi oldalakon. Éppen ezért az első és legfontosabb alapszabály, hogy az efféle profiljainkban csak olyan információt tegyünk közzé magunkról, amely nem rettenti el leendő munkaadónkat.

A Mashable blog szakértői szerint ha mostanában álláskeresésre kell adni a fejünket, a „régi” módszerekre (újsághirdetések, önéletrajz küldözgetése álláshirdetésekre, állásbörzék látogatása) legfeljebb időnk tíz százalékát szánjuk, a többit pedig fordítsuk a közösségi oldalak előnyeinek kiaknázására. Ezzel egyrészt valószínűleg hamarabb bukkanunk állásra, másrészt több esélyünk van olyan munkát találni, amely a lehető legközelebb áll az elképzeléseinkhez.

Embert keressünk, ne munkát!

A legtöbb állást – főleg az igazán jókat – általában nem hirdetik meg, se újságban, se az interneten. A személyzetisek általában kapnak egy listát a potenciális jelöltekről, jellemzően már azelőtt, hogy egyáltalán belenéztek volna a beérkezett önéletrajzokba. Több tanulmány is arra az eredményre jutott, hogy az állások 80 százalékát a közösségi kapcsolatok kihasználásával (networking) töltik be. A legjobb megoldás tehát az, ha olyan embereket kutatunk fel, illetve azokkal lépünk kapcsolatba, akik az általunk favorizált cégeknél tevékenykednek.

Ahhoz, hogy ez sikerüljön, először találjuk meg azt az öt vállalatot, amelynél szívesen dolgoznánk. Érdemes fókuszáltan keresgélni, ahelyett, hogy önmagunkat reklámozó levelek százait küldenénk szét, olyanoknak, akiket nem is ismerünk.

Irány a Jobline!

Az egyik vezető hazai álláskereső oldal, a Jobline már nem csak saját weboldalán, hanem az iWiw-en, de akár a Twitteren is megtalálható.

Ezután a különböző keresők segítségével próbáljuk meg fellelni az áhított cégek alkalmazottait. Kereshetünk a blogokon, a közösségi oldalakon – a nagyobb cégeknek általában saját profiljuk is van a Facebookhoz hasonló hálózatokon, illetve a Twitter mikroblogon is. Emellett a különböző, kifejezetten személyek keresésére szakosodott oldalakon – ilyen például a pipl, a peek you, vagy a wink – is megkereshetjük a kiszemelt cég alkalmazottait. Ha ez sikerült, a név alapján már könnyebben találhatunk róluk további információkat is, amit később háttérként használhatunk.

A közösségi oldalaknak köszönhetően ma már könnyedén válthatunk üzenetet bárkivel, még akkor is, ha egyáltalán nem ismerjük. Tartsuk azonban észben, hogy ha valaki egy nagy cégnél dolgozik – különösen, ha a HR területén –, akkor valószínű, hogy gyakran keresik őt hasonló kérésekkel. De ha megfelelően összegyűjtöttük az információkat, össze tudunk állítani egy olyan levelet, amelyben csak udvariasan bemutatkozunk, és elsőként nem is feltétlenül kérdezünk rá a munkalehetőségre. Inkább csak a céggel kapcsolatban érdeklődjünk általánosságokról, aztán a harmadik-negyedik levélváltásnál már előhozakodhatunk a farbával.

Léteznek úgynevezett közösségi álláskereső oldalak is, itt a megfelelően kitöltött profilok és kulcsszavak alapján egyrészt megtalálhatnak bennünket is, de mi is ajánlhatjuk ismerőseinket az adott munkakör betöltésére; ezt a legtöbb esetben valamilyen módon honorálják. A hagyományos munkakeresés egyik átka, hogy a munkavállalótól proaktív hozzáállást vár el, ráadásul az így megszerezett állásról nem is tudhatjuk, hogy egyáltalán nekünk való-e, lehet, hogy ez csak hetekkel, hónapokkal később derül ki. Az új trend, hogy erőteljes márkanévvé, branddé változtatjuk saját magunkat, s hagyjuk, hogy az állásajánlatok így találjanak meg bennünket. Hogyan tehetjük meg mindezt? Tartalmat kell előállítanunk az interneten – indítsunk egy blogot, amelyben számot adhatunk szakértelmünkről, a szakmánkkal kapcsolatos, érdekes témákat vitathatunk meg és kapcsolatba léphetünk olvasóinkkal. A rafinált internetes keresőknek hála, ha jól végezzük a dolgunkat, mi leszünk az elsők, akikre a személyzetisek rábukkannak, ha valamely szakterületre embert keresnek a cégnél.

A papíron küldözgetett önéletrajzok ideje lejárt, ma már az interneten érvényesülhetünk a legjobban © AP

Bár egy blog viszonylag sok befektetett időt és energiát igényel, óriási előnye, hogy nem olyan erőszakos, mint a szétküldött önéletrajz, ráadásul jóval többet árul el az olvasóknak, mint egy száraz, formanyomtatványra emlékeztető CV. Ha jól csináljuk, a HR-osztály szakemberei felfigyelnek ránk, s olyan célzott ajánlattal keresnek majd meg, amelyre mindig is vágytunk. A blogunkat ráadásul igen rugalmasan használhatjuk, kezdve onnan, hogy az egyes bejegyzéseket indexelik a keresők, így egy-egy témára keresve eljuthatnak hozzánk, de mi magunk is terjeszthetjük szélesebb körben az írásainkat, a közösségi oldalak segítségével, amelyek a legtöbb esetben egyszerűen lehetővé teszik profiloldalunk és blogunk összekapcsolását.

A labda a bloggereknél - a közösségi hálózatok messzire vihetik hírünket © Végel Dániel

A leggyorsabb és legközvetlenebb módszer ma egyértelműen a Twitter mikroblog. A 140 karakterből álló üzenetekkel folytatott kommunikáció ugyanis meglepően hatékony, ha különböző témák vagy emberek után kutatunk. A felhasználóknak címzett üzenetekben használjuk a @felhasználónév formulát, a # karakterrel az egyes témákat jelölhetjük meg (#álláskeresés, #munkahely, #állásinterjú stb.), amelyeket a Twitter saját keresője könnyedén megtalál.

Mielőtt ennek nekifognánk, töltsük ki a Twitter-profilunkat, hogy szerepeljen benne rövid életrajzunk, lakóhelyünk, illetve egy link, ahol bővebb információ található rólunk, hogy az álláskínálók egyetlen kattintással többet megtudjanak rólunk. Erre a legjobb a LinkedIn nevű szolgáltatás, ahol szakmai önéletrajzunkat úgy oszthatjuk meg a többiekkel, akárcsak valamelyik közösségi oldalra feltöltött profilunkat.

A Twitter használatának kulcsa, hogy megfelelő számú kapcsolatot (követőt) összegyűjtsünk. Nem egy ember szerzett már új állást azzal, hogy kiírta a Twitter-oldalára: „kirúgtak, állást keresek”. Ha kellő mennyiségű kapcsolatunk van, biztosan számíthatunk egy-két jóindulatú üzenetre olyanoktól, akik segíteni szeretnének, hogy újra munkába állhassunk.

A fent említett LinkedIn napjainkra az egyik legsikeresebb és legjövedelmezőbb álláskereső oldallá vált, s a HR-szakemberek és személyzetisek sokszor fordulnak ehhez a megoldáshoz, mivel ingyenes, ráadásul aki ide tölti fel szakmai önéletrajzát, az valószínűleg kellően tájékozott – hiszen ismeri magát a LinkedInt például. A profilunk már önmagában sokat elárul a felkészültségünkről, sokan ugyanis nem veszik a fáradságot, hogy teljes mértékben kitöltsék az adatlapjukat, ez pedig nem jelent jót a HR-esek szemével nézve.

Akárcsak a hagyományos keresők esetében, itt is rendkívül fontos a megfelelő kulcsszavak használata, a személyzetisek ugyanis ezek alapján bukkanhatnak ránk. Ha LinkedIn-profilunkat összekötöttük a Twitter-oldalunkkal, használjuk ugyanazt a profilképet (avatart), ami lehetőség szerint ne kedvenc rajzfilmfiguránk vagy popsztárunk képe legyen. Töltsünk fel legalább egy ajánlást volt főnökünktől vagy munkatársunktól, így a keresőben látszani fog, hogy legalább egy pozitív vélemény szerepel rólunk az oldalon.

Videós önéletrajz

Ez nálunk még ritkaságszámba megy, ám éppen emiatt érdemes megfontolni a használatát: aki önéletrajzába egy YouTube-linket is beilleszt, garantáltan ki fog lógni a tömegből.

A jó videós önéletrajz rövid, célratörő, és összefoglalja ismereteinket, képességeinket, tanulmányainkat, ráadásul valamelyest betekintést enged személyiségünkbe is, amivel már az állásinterjú előtt behozhatatlan előnyre tehetünk szert a többiekkel szemben. Fontos, hogy egy ilyen videón ne akarjunk „szerepelni”, hanem visszafogott, hétköznapi stílusban, a kamerával szemben ülve mondjuk el, amit fontosnak tartunk saját magunkról, szakmai szempontból. Ha nemzetközi céghez szeretnénk felvételizni, jó ötlet lehet elkészíteni a videós önéletrajz idegen nyelvű változatát is, ezzel tovább növelhetjük esélyünket az állás elnyerésére. Az alábbiakban egy angol videó-önéletrajz látható, ennek mintájára könnyű lesz megcsinálni sajátunkat.

A videomegosztó oldalon számos jótanácsot is találhatunk a megfelelő videós bemutatkozás összeállítására, a legtöbbet persze angol nyelven, ám ez napjainkban amúgy is elvárás a legtöbb munkahelyen.