Amerikai, brit, kínai és svéd kutatók nagyszabású összehasonlító vizsgálat keretében igyekeznek feltérképezni, hogyan zajlott a sertések háziasítása és az állattenyésztés meghonosodása a világ különböző régióiban - olvasható a Los Angeles Times online kiadásában. A program részeként gyűjtöttek DNS-mintákat ősi sertéscsontokból Kínában, a Sárga-folyó környékén. Az eredményeket múzeumokban, vadászok magángyűjteményében őrzött 1500 "modernkori" egyed genetikai mintájával hasonlították össze. 

A kutatók a kizárólag anyai ágon öröklődő úgynevezett mitokondriális DNS-t elemezték. Az összehasonlító vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a jelenkori ázsiai sertésállomány csupán néhány vaddisznófajtától származik. "A sertésállományban nyomon követhető kontinuitás egyben a kulturális folyamatosságra is utal: a helyi közösségek háziasították, majd tenyésztették a jószágot, nem pedig importból elégítették ki hússzükségleteiket" - vélekedett Robert Wayne, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem evolúciós biológusa, aki nem volt részese a kutatásnak.

Gregor Larson, a brit Durhami Egyetem evolúciós biológusa, a tanulmány vezető szerzője rámutatott, hogy a sertések háziasításának eredetét feltérképezve a kutatók nyomon követhetik az elmúlt évezredek népvándorlásait és a közösségek kulturális fejlődését is. Magyarázatul, hogy miért sertéseket vizsgálnak, Larson elmondta, hogy az ember ugyan elsőként a kutyát háziasította, ám az ebek száma igen csekély volt, így csontjaikra ritkán bukkannak kutatók. A táplálékul szolgáló sertéseket viszont nagy számban tenyésztették, ennél fogva csontjaik gyakorta kerülnek elő bőséges vizsgálati anyaggal szolgálva. Az ősi emberi csontmaradványok DNS-vizsgálata pedig etikai problémát vet fel.